Összekulcsolt anyai kéz remeg, imát morzsol,
Halk fohászt küld fiának, ki messzi földön harcol.
Nem szívébe, csak föléje fúródik a golyó,
Angyal mentette ki, hömpölyög a véres folyó.

Dolgos kezei alól szép házak emelkedtek,
Szántott, vetett, aratott, s az évek hamar teltek.
Az egyik bálon lelki társra talált tánc közben,
Kezük összefonódott, boldogan éltek csöndben.

Gömbölyödő hasacskát két kezük simogatta,
Sírtam, anyám ölében ébredtem e világra.
S a szent anyai kéz évekig védett és nevelt,
Lelkem szobrászkodta, ha megbotlottam felemelt.

Kézbe vett apám, megtanított fúrni, faragni,
S egy elvadult társadalomban talpon maradni.
Egy napon a szülői kezek csak integettek,
Világgá mentem, királyfi lettem, nem értettek.

De vívtam a harcom, és egy forró nyári napon,

Átkaroltam lelki társam, s gitároztam dalom.
Szüleim agg kezei áldásukat adták ránk,
Földöntúli boldogság tűzében égett orcánk.

Jöttek a gyerekek, teljessé vált az életünk,
A sok áldott kezecske ölelését élveztük.
Zord téli éjszakán, apám elengedte kezem,
Félárván, félárbócon, remeg hajóm s a lelkem.

Gyerekeim kirepültek, integető kezek,
Néha megöleljük egymást, virtuális terek.
Novemberi délután anyám keze remegett,
Mennyországból álmomban néha nekem integet.

Gyerekeink kezébe kapaszkodunk, mit tegyünk,
Árva lettem, a párom félárva, fogjuk kezünk.
Egy napon, kezét elengedi valamelyikünk,
Marad egy imára kulcsolt kéz, s az Isten velünk.

(Csernátfalu, 2012. november 23.)

1. Urbán Jánosné:
   2022. szeptember 18. 12:10

   Nagyon tetszik. Egy egész életút van benne. Szinte a saját életutamat érzem benne.
   A végkicsngés ia nagyon kellett bele, mert így érzem teljesen a költő lelkületét is. Gizi