Száz éve fedezték fel a földkerekség e ma is titokzatos, ellentmondásos és tisztázatlan múltú romvárosát, amely sok-sok évszázadon át rejtezett anélkül, hogy az emberiség tudott volna róla. Ahhoz képest, az elmúlt száz évben – ennyi telt el ugyanis azóta, hogy az amerikai Hiram Bingham rábukkant a perui Andokban fekvő inka romvárosra – eléggé sikerült kiaknázni a hely tudományos-turisztikai jelentőségét és vonzerejét s kiépíteni egy olyan infrastruktúrát, amelynek révén a több mint 2430 méterrel a tengerszint felett található romváros jelenti Peru legforgalmasabb turisztikai látványosságát. 1983-ban a világörökség részévé nyilvánította az UNESCO, 2007-től pedig a Világ Hét Új Csodája közé választották.

Létrejöttét a 15. századra teszik, a két híres inka uralkodó, Pachacutec, (nevének jelentése: „aki megrázza a Földet”) és fia, Tupac Yupanqui idejére teszik, de ezen túl az elméleteknek se szeri, se száma. Odáig menően, hogy akadt kutató, aki a huszadik század hatvanas éveiben, expedíciói nyomán arra a következtetésre jutott, hogy a Machu Piccsu szomszédságában található értékek tulajdonképpen egy hajdani virágzó, magyar gyökerekre utaló indián kultúra maradványai! Olyan barlangrendszerre bukkant, amelyet szerinte több mint fél évszázada emberi szem nem láthatott.

Móricz – az interneten keringő információk és hivatkozások szerint – először 1964-ben Argentínában és Paraguayban, 1965-ben Bolíviában, 1966-ban Peruban, 1967, 1968, 1969, 1970 és 1971-ben pedig Equadorban végzett kutatásokat. Járt a Titicaca-tónál, majd a Tihuánaku romvárosban. A közeli hegyekben található barlangokról azt állítják az indiánok, hogy azokon át el lehet jutni Cusco városába. Kutatott a cuscói Naptemplom föld alatti járataiban is. A Cuscóhoz közeli Sakszauáman sziklavárában meg is találta az egyik föld alatti barlang bejáratát, amelyről az a legenda, hogy ezen az alagúton át közlekedtek a papok a cuscói Naptemplom, Sakszauáman és Machu Picchu-i erődváros között. Sajnos a magyar kutató alig néhány száz métert tudott csak előrejutni, mert annak további részét omlás zárta el.

Móricz Jánosnak – másképpen Juan Móricznak – merész és vad elméletével sikerült megdobogtatnia a kalandos szenzációkra éhes honfiszíveket, s most sokan úgy tekintenek az inka történelemre, mintha az a magyar őshaza történetének egyik kései alfejezete lenne.

A száz éves felfedezés maga is a véletlennek köszönheti, hogy ma egyáltalán megemlékezünk róla. A Hawaiból származó, misszionárius családban született Hiram Bingham a Yale egyetem professzoraként, nagy gyanútlanul expedíciót vezetett a perui hegyvidéken. A nőo nemet rajongásig kedvelő, de a kalandos kutatómunkát is igen kedvelő professzor áldott szerencséjének köszönhetően nagyszerű, kettős haszonnal kecsegtető házasságot kötött: 1900-ban elvette a Tiffany-ékszerek örökösnőjét, Alfreda Mitchellt, a pompás vagyonból pedig nyugodtan pénzelhette kutatói szenvedélyeit, úgyhogy hamarosan felhagyott a tanárkodással. Minden vonalon bejött hát neki. Teljesítménye önmagában is látványos: 1906-ban végigjárta Simón Bolívar venezuelai és kolumbiai útját, 1909-ben a dél-amerikai történelmi kereskedelmi útvonalakat kutatta Buenos Airestől Limáig, majd tovább Cuzcóba. 1911-ben egy kisebb expedíciót indított, mert meg akarta találni az „elveszett várost”, Vilcabambát, II. Manco Capac inka uralkodó utolsó rejtekhelyét, aki a spanyol hódítókkal harcolt 1530-as években.

Bingham kis csapatával Cuzcóból egy Mandor Pampa nevű kis településre indult (öszvérháton), és egy helybéli farmer fákkal benőtt romokról mesélt nekik. Ebből lett Machu Picchu, vagyis Öreg hegy. Másnap, szakadó esőben csak egy kísérővel ketten másztak fel a csúcsra, ahol Binghamnek elállt a lélegzete. Körbejárva a teraszokat feltárultak előtte az inka építészet legszebb példányai. Bingham azt hitte, megtalálta Vilcabambát és ebben a tévhitben halt meg 45 évvel később. A hely örökre rabul ejtette, újra és újra visszatért és több ezer fotót készített. Bingham ezzel világhírű lett, s ennek köszönheti, hogy egy Hold-kráter is viseli a nevét, sőt, a később kitalált kalandor-professzorról, Indiana Jonesról Georges Lucas által készített majdani filmsorozat főhőse is sokat őriz prototípusa, Bingham professzor legendás alakjából.

Pablo Neruda Nobel-díjas költő versciklusa (A Macsu Pikcsu ormai) jelzik, hogy a kaland egzotikumán túl a világon egyedülálló történelmi lelet komoly spirituális értékrendje benne él a délamerikai emberek szellemvilágában, amelytől immár lehetetlen elvitatni. (Cseke Gábor)

PABLO NERUDA
A Macsu Pikcsu ormai
(részlet a ciklusból)

S fölmásztam akkor hágcsóján a földnek
a kallódó őserdők iszonyú sűrűjén át
tehozzád, Macsu Pikcsu.
Szikla-grádicsok magas városa,
végső lakhelye annak, ki a földi
dolgokat nem takarta álomi köntösökbe.

Tebenned két párhuzamos vonalként
ringatózott a villám és az ember
kettős bölcsője tövises szelek közt.

Kő-anya, kondorok hullámverése.

Magos foka az ember hajnalának.

Elkallódott lapát az ős fövényben.

Ez volt a lakás, ím ez itt a székhely:
a kukorica roppant szemei itt sarjadtak
s itt hulltak vissza vörös jégesőként.

Itt serkedt ki a láma aranyos puha szőre,
hogy díszítse a kedvest, a sírokat, anyákat,
a királyt, a harcosokat, az oltárt.

Itt nyugodtak el éjjel mind az emberi lábak,
sasok karmai mellett, ragadozók magasba
rakott fészkén, s ha jött a hajnal,
mennykő-lábakkal együtt hágtak a ritkuló ködökbe,
s úgy taposták a követ és a földet,
hogy mindig felismerjék, alva is, halva is tán.

Látom a kezeket és a ruhákat,
a vizek nyomait a zengő üregekben,
a falat, mely meglágyult egy arc érintésére,
amely az én szememmel látta a földi lámpást,
amely az én kezemmel olajozta az eltűnt
fákat; mert végül minden, köntös, bőr, edények,
kenyér, bor és szó
csak volt, megtért a földbe.

S a levegő narancsvirág-ujjakkal
járja át mind a mélyen aluvókat:
ezer év levegője, hónapok és hetek
levegője, kék szele, vasas Kordillerái,
amelyek, mint léptek lágy hurrikánja,
fénybe vonták magányos övezetét a kőnek.

Somlyó György fordítása

Név (kötelező megadni)

E-mail (nem lesz nyilvános) (kötelező megadni)

Weboldal

Δ