(Cervantes nyomán szabadon)

(15) ”GAZ KATALÁNOK”

Hát ha ne is ”vesszen”, inkább szerezzük vissza, ez volt a lovag célja. Olvasta, hogy Katalónia spanyol volt, de elszakadtak. Márpedig Spanyolország nem Spanyolország Katalónia nélkül.
Azzal nekiveselkedtünk. A don azt szerette volna, hogy ügessek, de hát az én fejem lehúzták a gondok:
– Lesz-e zab Kakafóniában? Ki ad abból nekem: Panza vagy az ellenség?
Már a harmadik falut is elhagytuk, amikor lovagom egy kisebb csoportosulást vett észre egy ház előtt. Alighanem utasok voltak, akik az útszéli fogadóban akarták meghúzni magukat. Illetve abból, hogy a szamaraik meg voltak pakolva málhával, arra következtettem, hogy kereskedők. Épp szedték le az áruikat a állatok hátáról.
De Don Hibbant az Agya másként látta. Azaz másként fogta fel, amit látott.
– Katalánok – ordította. Csatarendbe állított engem meg Panzát, azaz a szamarat, kirántotta hüvelyéből a kardját, megigazította a sisakját, amit akként hordott, Caterina varrt össze neki bőrből egy főfedőt, bóbitája is volt, dróttal ráerősítve. Engem mgsarkantyúzott, és támadásba lendültünk.
– Gaz katalánok – süvöltötte a hős lovag – adjátok meg magatokat!
Azokat a támadás felkészületlenül érte. Kezdetben tréfára vették a dolgot, viccelődtek a lovag róvására, főleg a billegő bóbita nyerte el a tetszésük.
De aztán, mikor az első közülük a porba véresen lerogyott, komolyra fordult a dolog.
– Mi nem vagyunk katalánok! – mondta az egyik, de kapott ő is egy suhintást az arcára, úgyhogy futásnak eredtek. Volt, aki a szamara mögé húzódott meg.
– Az sem baj, ha nem azok vagytok, de adjátok vissza Katalóniát! – erősködött a lovag, miközben vészesen forgatta a kardját.
Ekkor érte a lövedék. A fogadós vagy annak a fia parittyával, egy öklömnyi kővel leterítette. Úgy, hogy a Caterina által eszkabált bőrsisak kettéhasadt, a don meg aléltan fordult le rólam.

(FOLYTATJUK * Következik: (16.) HAZASZÁLLÍTJÁK)