Szerkesztő: B. Tomos Hajnal
AZ A JÓ ÖREG FRANCK KÁVÉ

Az első világégést követően a lepusztult Barcaság fiataljai, úgyszólván csapatostól vándoroltak jobb megélhetést keresendő, a román fővárosba.
A lányok gyakran már 14-15 éves korukban „kicsi pesztraként” (dajka) vagy szobalányként dolgoztak a gazdag gyárosok és bankárok házában, idővel aztán akár szakácsnői, házvezetői „rangig” avanzsáltak.
A jó fizetség mellett itt tanultak „úrias” fogásokat készíteni, porcelán étkészletekben tálalni s persze házilag pörkölt babokból igazi „törökkávét” főzni.
Idős csángó asszonyok mesélték, hogy akkoriban a gazdag házaknál még a Fanariótauralkodók (a középkori Portától arannyal megvásárolt trónok foglalói) idejében kölcsönvett török szokás szerint főzték a kávét, mégpedig a kemencében kenyérsütés után visszamaradt forró hamuban. Ha pedig a csészék tetején nem volt jó vastag kájmák (gyöngyöző hab), az „úrnőtől” megrovást kapott a szakácsnő.
A „felszabadulás” után mindez már csak a szép emlékek „panoptikumában” létezett.
Az ötvenes-hatvanas években született generációk csak hírből hallottak a fényes szemű kávébabokról. Helyettük ott volt a minden szükségletet kielégítő Franck kávé, mely persze nem a „népi hatalom” találmánya volt, de nagyszerűen lehetett vele pótolni az akkoriban igen ritka külhoni „feketelevest”.
A bádogdobozba csomagolt, jókora érme nagyságúra préselt cikória-őrlemény lényegében a mezei katáng nemesített változatának gyökere volt. Szárítás, pörkölés után valóban hasonlított (legalábbis kinézetre) a kávéhoz s mi, gyermekek is gond nélkül fogyaszthattuk, nem kellett minket miatta izgágaság, hiperaktivitás, miegymás miatt félteni. Reggelente a frissen fejt tejjel elegyített itókába száraz kenyeret aprítottunk (hogy az se menjen kárba), a karácsonyi, húsvéti ünnepek után pedig ”sima” kalácsot, melyet a diós meg a mákos sütemények mellett, addig mindenki mellőzött.
De az emléken kívül, egyéb is fennmaradt a családi „hagyatékban”. Minap, a csűrben tárolt kacatok közt (évek óta nem visz rá a lelkiismeret, hogy kidobjam őket) megtaláltam a nagyanyám varrókészletes dobozát, mely nem más, mint egy Franck kávés bádogskatulya, s melyben most, legnagyobb meglepetésemre az elemis ellenőrző füzetkéim lapultak. De ezekről talán máskor mesélek.

Fotó-dokumentum: B. Tomos Hajnal