Székedi Ferenc: Hétköznapok

Megállít ismerősöm az utcán és sugárzó arccal mondja: látta a közösségi oldalamon, hogy milyen sok gombát kaptam. Majd rögtön hozzátesz két olyan kérdést, amelyek számomra egyáltalán nem jelentenek újdonságot.
Az első: nem félek a medvétől?
A második: megmondom neki, hol találtam azt a sok gombát, hogy majd ő is szedjen?

El szeretném neki mesélni, hogy a medve olyan, mint a gombászó ember. Nem ül le egy csutakra és nem várja a nagy találkozást, hanem gyűjtögető lény, egész nap jön-megy, keresi az élelmet, és jóval kisebb a valószínűsége annak, hogy találkozzak vele, mintsem hogy elüssön egy autó, amikor lelépek a járdáról. Ráadásul bizonyos nyomok alapján jól meg lehet figyelni azt is, hogy merre jár, az erdei utakon felborított kövek, a tisztásokon pedig letaposott fű marad a nyomában, de ha úgy tűnik, hogy egy nagy csík mellett ott húzódik még három kicsi, akkor érdemes elkerülni azt a területet.
De mindezt nem részletezem, csupán annyit mondok, hogy – nem.
Mint ahogyan azt is csak két szóban, pontos helymegjelölés nélkül tudom felvázolni, hogy éppen hol szedhető gomba, mert megjelenése egész sor helyi tényező függvénye. A talaj, a hőmérséklet, az eső, a napsűtés, a n0vényzet és így tovább, de ha minden összejön, mint ebben a szeptemberben, akkor bárhová kiugorhat az erdőbe, mert gomba nélkül aligha tér vissza.
A gomba pedig fontos – teszi hozzá, mert minden egyre drágább, hogyha egy százassal bemegyek az üzletbe, alig veszek valamit, és mintha elfújták volna a pénzt. |gy van – bólogatok, és szeretném még hozzátenni, hogy manapság a jó vásárlás titka az, ha az ember megnézi, hol van kevesebb áru a polcokon, mert azok az olcsóbbak, jó, ha észreveszi, hogyan jelennek meg egyre több változatban az olcsó margarinok, és egyáltalán jól teszi, ha leszűkíti azt a bizonyos bevásárló kosarat, amely különben amúgyis leszűkül.
Sőt, a legjobban teszi, ha be sem megy az üzletbe.
De megint nem mondok semmit, hiszen különösképpen itt, Kelet-Európában és különösképpen itt, Romániában volt alkalmunk megtanulni, hogy az ember túlélő lény és nem kell neki mindig elmagyarázni, hogy hol, mikor, mit és hogyan, a szüleinktől és nagyszüleitől vagy ki tudja milyen felmenőinktől be van ez már kódolva a génjeinkbe, még akkor is, ha ez a rengeteg nyári, nyárvégi, őszi fesztivál minden lehetséges és lehetetlen helyen olyannak tűnik, mint a zenekar játéka a Titanicon a süllyedés előtt.
Sok medvegombát talált – mondja. Igen – bólogatok. Hivatalosan vargánya – pontosítja. Vagy hirib, ahogyan Gyergyóban mondják – teszi hozzá. A hrib-ből ered – magyarázom. Ez egy ukrán szó. A különleges katonai hadművelet és a részleges mozgósítás pedig orosz – gondolom utána. A békeharc az meg magyar, sőt egyre magyarabb. Visszatért a múlt század ötvenes éveiből, amikor minden hivatalos helyre beadott kérést így kellett aláírni: harcolunk a békéért!
Lehet, hogy nem harcolni kellene érte, hanem gombászni? A nagy medve és a hrib pedig a nyárfaerdőkben találkozhatnának egymással? Mikor, hogyan, miként? Megmondják majd azt is, meg az ellenkezőjét is a nagyokosok, a szakértők, a politikusok és geopolitikusok, a hírgyártók és hírmagyarázók. Figyeljünk rájuk? Én azt mondom: először a szomszédra, magunkra, a mellettünk levőkre figzelj-nk, és csak azután bárki másra.

Forrás: Bukaresti Rádió, magyar nyelvű adás, Vélemény-rovat, 2022. szeptember 23.

2022. szeptember 25.

Szóljon hozzá!