Bajor Andor: Pótolhatatlan fegyenc

Egy fegyenc, aki valamelyik franciaországi fegyházban kitöltötte a büntetését, különös kéréssel fordult a fegyház igazgatóságához. Azt kérte, hogy büntetését hosszabbítsák meg két héttel, mert a fegyencek labdarúgó csapata mérkőzik a börtöncsapatok kupájáért, és ő ebben a küzdelemben nélkülözhetetlen.
A hír nem ismerteti az igazgatóság válaszát De ha az igazgatóság helyesen kívánt válaszolni, csakis azt írhatta a szerénytelen kérvényre, hogy senki se nélkülözhetetlen. Ez különösen nem nélkülözhetetlen egy elbocsátott fegyenc az el nem bocsátott fegyencek között. A fegyházban – ha lennének nélkülözhetetlen emberek –, azok legfennebb a fegyencek lehetnének és nem a fegyház kapujának környékén lesállásban ólálkodó labdarúgók. De még a fegyencek se nélkülözhetetlenek, mert nemegyszer megszűnnek, és nem esik ki a világ a fenekéből. Kitűnően tudják pótolni őket új elítéltekkel.
És ha a választ hivatali gőggel írják, reá kell mutatnia a hivatalos levélnek hogy pillanatnyilag a megfelelő intézmény egyetlen nélkülözhetetlen személlyel rendelkezik: a fegyház igazgatójával…
Mondom, nem ismerem a választ. Lehetséges, hogy a fegyintézet vezetői humanitárius szempontokat vetek figyelembe, és ezért a kérvényezőt újabb két hétre megfosztották szabadságától. A tüneményben a hős benső világa – hogy úgy mondjuk: alanyi költészete az érdekes. Nélkülözhetelenségének hitében szembeszáll a hagyománnyal, a jogrenddel, saját szabadulásával. Egyéni helyzetében különleges elbánást kér, nevezetesen tulajdon letartóztatását. Eljárására kétségtelenül van enyhítő körülmény. Mert nem ő az egyetlen a világtörténelemben, aki nem tudta elképzelni saját utódját.
I. Ferencre, a jó császárra kell gondolnom; ő, ismerve a trónörökös mérsékelt szellemi képességeit, csak dinasztikus szorongással beszélt saját haláláról. És a jó, de erőskezű császárt mégis éveken keresztül pótolta a kissé szórakozott, szétszórt figyelmű V. Ferdinánd. V. Ferdinánd képzeletét szintén próbára tette a jövő. Nem tudta elképzelni, hogy együgyű hatalma forradalomba torkollik. Nem tudta elképzelni a forradalmat, még a forradalomban sem.
Teljességgel hiába nézte palotájának ablakából. De távol essék tőlünk a gyanú, hogy császárokat és fegyházi labdarúgókat vetünk össze, a pótolhatatlanság szempontjából. Ez nemcsak felségsértés, de teljességgel önkényes összehasonlítás. Ráadásul tudjuk, hogy a császárokat a császárságban mindig sikerült pótolni, még ha üggyel-bajjal is. Viszont nem ismerjük a fegyházak udvari törvényeit az esetben, ha az intézményi labdarúgók közül a kapus kiszabadul. Ki játszhat helyette? Felmehet-e fegyenckapusnak a börtönőr? Nincs kizárva, hogy a fegyenccsapat kapusát nehezebben lehet pótolni, mint egy monarchia fejét…
Természetesen távol áll tőlünk a monarchiák fejének megítélése, illetve függő helyzetbe hozása, önkényes erőszakkal. Evvel a kérdéssel Petőfi Sándor elmélyültebben foglalkozott: diáidban megbízhatunk az ítéletében. Petőfi lánglelkű volt, forradalmár és egyetlen. De még ez sem jelenti azt, hogy pótolhatatlan. igenis, számtalan verselő fáradozott a pótlásában. És valóban, számos Pót-Petőfi szereplésének lehetünk tanúi az irodalom története folyamán. Ez csak szellemének rendkívüliségét jelzi: minden lángészt pótlángészek követnek. Sajátságos módon, minél kisebb egy szellem lángolása, annál kevesebb pótláng lobban körülötte.
Petőfit pótolják, sőt kipótolják, de Emlényi Ödön költészetét nem pótolja senki Így talán képet kaphatunk egy szellem nagyságáról: ha állandóan új Balzacok és Shakespeare-ek tűnnek elő, elképzelhetjük, mekkora a régi. Éppen a pótlásuk közben tűnik föl különlegességük. Művük hiánytalan, ezért kell korszakonként állandóan hozzájuk hasonlót teremteni.
Ennek a kultúrtörténeti ténynek hiányos ismeretében írta folyamodványát a kiszabadult fegyenc. Nem a sporttársai állítanak a helyére egy utódot, egy Fegyenc Kettőt, aki úgy cselez, szöktet – sőt, talán lop és rabol –, mint boldog emlékezetű elődje. A gyászos az, hogy az előd tovább akar futni a bekerített gyepen: ő maga vállalja Fegyenc Kettő szerepét mint saját utódja. Ezt kéri, mint különleges jogot. Holott általában minden balösszekötő tovább kíván balról összekötni, mint amennyire az élet engedi Ez az általános a korszerűtlen balítéletekben, amelyek saját (új leszármazottaiknak) akarnak feltűnni. Általános ez az elavult módszerekben, az önmagukat túlélő stílusokban és szavakban.
Szerintem, ha különleges elbánást kívánt volna a kérvényező, saját pótlását kérte volna. Bár ezen bizonyára csodálkozott volna a hivatal, mert különleges kívánságokhoz nem lehet hozzászokva.

Megjelent A Hét III. évfolyama 38. számában, 1972. szeptember 22-én.

Forrás: ujhet.com
/

2022. szeptember 26.

Szóljon hozzá!