Minden percben köteléket oldok
fél kézzel,
míg a másikkal újat csomózok –
ami most kezdődik
alighanem valami vége
és a végkép is átöltözhet
vadiúj jelmezekbe.

Minden lépésem teremt valamit:
illatot fakaszt, vagy sebet ás,
szó-pecsétet hagy egy lap fehérén,
de semmi sem marad,
mint halál, kizártan csak enyém.

Azt hinnéd, mára már
kerekre csiszolt, ritka kő
szájamban minden gyűjtemény,
pedig csak odvak törmeléke,
sárga egyveleg, ha kiköpném.

Az, mi ma rózsásan mesés,
nap-felhő játéka,
holnap már tájfunról regél,
arctalan söpredék –
tegezel most, hallod légzésem,
szűk óra múltán egy
peronon nézed elmenésem.

Gondolom, rájöttél már:
csak percig ismertél
s a peronon egy szélfútta –
porszemnek intettél.

Vérvonal * B. Tomos Hajnal fotója