Hallják mindketten a fecskéket. A „csícsít” nem lehet félreérteni.
Malacka megszólal:
– Vajon mire gondolnak, amikor a házak helyett a romokat találják?
Körös-körül szétbombázott épületek.
– Hova raknak fészket? Hol költenek?
Az épületek fala fekete. Bent minden kiégett, világos.
– Megérzik-e az ösztöneikkel, hogy mi történt?
Vadmalac nem tud válaszolni. A látványtól a szíve fáj, Malacka kérdéseitől még inkább. Fecske szeretne lenni, hogy érezze maga is a bánatot.

/Megjelent a zEtnában