A színház megváltozott. Persze sohasem volt ga­rancia arra, hogy nem fog. A hagyományos kere­tek nem voltak mindig hagyományosak. A hely­szín, a közeg aszerint változott, mit kívánt a kor. De a megszokást megrázza a változtatás, az új kö­rülményekhez alkalmazkodni mindig kényelmet­lenséggel jár. Belegondolok pld. abba, mikor a do­boz formát először használták. Meg kellett szokni az új körülményeket minden bizonnyal. A színház mindig korához szólt, a jelennek, a mostnak, eh­hez keresett és talált megfelelő formákat a minél jobb hatás eléréséhez. Mert vélekedés ide vagy oda, a színházi műfaj (is) üzenethordozó. Valami­ért létrehozzák a produkciót, valamiért megmu­tatják a nyilvánosságnak. Üzen a királynak, a nép­nek, a szeretőnek. Éppenséggel Istent keresni se lehetetlen ebben a formában, bár kétséges, mi­lyen istent találunk ily módon. Még ekkor is üze­netértéke van.
Az emberi élet színházon kívül, vagy azzal együtt – tele van tragédiákkal. Ezekből kijönni, túlélni, át­vészelni a terhes időket jó segítség, terápia a ko­média. Persze, a nyilvánosság előtti ilyesféle „ke­zelések” mindig rizikóval járnak, hiszen nem lá­tunk az ember belsejébe, hogy kiben milyen folya­matokat indít be, lévén a „beavatkozás” lelki. Rá­adásul nagyobb a kockázata is. Ha a beteg nem gyógyul, a sok bába között elvész a gyerek effek­tus indulhat be, be is indul. Míg a kultúra szemé­lyes, külön, magányos élvezete-használata keve­sebb kockázattal jár (vegyük az olvasást példának most), itt veszélyesebb üzemmódba kapcsolnak, nagyobb a kitettségünk. A közvélemény, kurrens ízlés sokat számít a mű befogadásakor bennünk lezajló folyamatban. Szofisztikált eszmefuttatá­som puritán egyszerűséggel azt akarja mondani, hogy amíg egy könyv személyes hatása rád a kutyát sem érdekli, azt kezdesz vele, amit akarsz –
a színház okozta élmények már kevésbé közömbö­sek, hiszen nem magányosan nézted, nem titkol­hatod el róla a véleményed. És ez már szélesebb körre van hatással, a társadalomba közvetlenül és gyorsan beszűrődik, átitatódik vele a közvéleke­dés, befolyást gyakorol. Ezért izgalmasabb, fele­lősségteljesebb a színházművészet gyakorlása. Ezek evidenciák, amiket nem árt koronként újra meghatározni – sőt, meg kell.
Az alkotók, művészek, akik ebben a művelődési, szórakoztatási iparban dolgoznak kötelességüknek érzik újra és újra megfogalmazni, miért épp ezzel foglalkoznak. És máris ott vagyunk az origónál: mit, miért, hogyan. Érvényes minden emberi tevé­kenységre. Nem lehet ezt a szellemi-lelki-fizikai és társadalmi szimbiózist elbagatellizálni.

Nászta Katalin- 2022-07-08

Forrás: szerző FB-oldala