ELSŐ fejezet,
amelyben elkezdődik a történet,
irodalmi és kulturális utalások is vannak benne,
de ezek nem zavarják a közérthetőséget

– Uram, a freaktoromért jöttem.
– Milyen freaktorról van szó?
– Kábé három centiméter hosszúságú kézművesmunka, gyöngyház bevonattal.
– Színét sem láttam az ön freaktorának.
– A karórám kijelzője viszont azt mutatja, hogy egy méteres körön belül, amelynek közepében ön áll, itt a freaktor. Csak egyet kattintok, és ön halálos sugárdózisban részesül. Hosszú, fájdalmas, gyötredelmes haldoklás, mint az az orvosi szaklapokban sugárfertőzés címszó alatt olvasható.
– Ne tegye. Bevallom, az ön freaktora a gyomromban van. A csapos azt mondta, gyomorégés ellen való kapszula, és ameddig nem szólt bele, addig hatásosan csillapította a fájdalmaimat. Sosem hallott még a placebóról?
– Még nem volt szerencsém az illetőhöz.

Ez a klasszikusnak tekinthető párbeszéd a Cseh-tenger partján, Prága kikötőjében, a Rosenkrantz és Guildensternhez címzett kocsmaintézmény szétvert bútorzatának romjai között zajlott.

Résztvevők: egy erősen megviselt, összevert, tengerésztiszt külsejű egyén, s egy jóképű, választékosan öltözött világfi, elegáns ruházatban és modorban, kimunkált izomzattal, utóbbiban e sorok szerény szerzőjét tisztelheti az olvasó. Barátaim csak Fülig Jimmynek szólítanak, mert széles mosolyom szinte mindkét hallószervemig kiterjed.

Nehéz lenne elmesélni, miként is vetődtem szabadulásom után e festői szépségű vizekre.

Legyen elég annyi, hogy állandó tettestársaimmal, akiket időlegesen elsodort mellőlem a sors és a rendőrségi hajsza, éppen ilyen apró kézművestárgyak adás-vevésével foglalkoztunk, amelyeknek szabad kereskedelmét minden állam szigorúan (öttől tizenöt évig terjedő hatállyal) ellenzi. Szerény számításaim szerint százezer évnyi bűnszövetkezetben elkövetett tárgyi bizonyíték volt éppen nálunk, amikor kicsiny, ám összetartó csapatunkat szétszóródásra és menekülésre késztette a csendőrség.

Eme üzletileg úttörő és egyben hagyományos tevékenységhez ideális terep az Európa-tenger nevezetű földrajzi hely, ugyanis sok-sok apró szigetből áll, rengeteg a kikötő, ezer megbújásra alkalmas öböl.

Egy régi legenda szerint itt mindenütt szárazföldek voltak, birtoklóik rögzítették az egykori tulajdon- és határviszonyokat, még mindig szárazföldnek tekintik a víz alatti területeket, szigorú határvonalak vannak érvényben a Föld középpontjától a sztratoszféráig, búvártúrákat szerveznek az egykori településekre, mindenfelé felségvizek terülnek el, és gyakorta igazságos honvédő háborúkat viselnek a vonalak történelmileg igazolt meghúzása céljából.

Ezerszám lebegnek a víz felszínén a kivilágított bóják, határokat jeleznek, rengeteg az úszó határállomás parti őrséggel és vámszervekkel, hivatalokkal, bürokráciával és így tovább. A szomszéd államok általában mélységesen és történelmileg gyűlölik egymást, így el lehet hajókázni köztük, ha egyik üldözőbe vesz, akkor a másik védelme alá menekülhetsz, sokszor az a legjobb megoldás, hogy be kell valahová hajózni, és csak eljátszani, hogy éppen kimenekültél az ellenség karmaiból. Ideálisan zűrzavaros a helyzet a csempészethez. Mindenütt megvámolják kicsit az árudat, nekik is élni kell valamiből, de egy ügyes kis bárkával, összetartó tettestársakkal el lehet lavírozgatni a sok törvényesség között. Csak most éppen a gazdasági világcsendőrség akadt a nyomunkra, őket a multik pénzelik, rengeteg technikával vannak felszerelve, és nem ismernek kegyelmet.

A kikötőkben pedig zajlik a vidám tengerészélet. Így kerültem Prága kikötőjébe, a Cseh-tenger partjára, amelyet olyan szépen megénekelt Shakespeare, nagy elődöm a szakmában. Nem a csempészésre gondolok, azt én is csak megélhetési okokból, átmenetileg műveltem, bár, aki egyvalamiben tehetséges, az másban is sokra viheti, ha úgy hozzák a körülmények. Mint szerény példám igazolja.
Érdeklődtem a nagy előd iránt, és az egyik kocsmában a csapos, vénséges tengeri medve, még emlékezett rá. A vezetéknevére ugyan nem, de arra, hogy Vili volt és kopasz, arra igen. Itt álldogált a sarokban a tangóharmonikájával, és egy fröccsért bárkinek eljátszotta a nótáját. Elég volt neki, ha valaki csak néhány taktust elfütyül belőle, ő már húzta is. Eltűnt egy nap, meghalt vagy valami aggok házában morzsolgatja utolsó napjait. Erről biztosan ráismertem. Igen, a művész sorsa, alkohollal táplálni a bennünk égő tüzet, szórakoztatni a mocskos, élvezethajhász közönséget, majd félredobva, elfeledve meghalni. És utána, amikor már semmi haszna belőle az illetőnek, akkor fölfedezik, hogy zseni járt közöttünk!

A tengerészkülsejű semmiképp nem akarta visszaadni a freaktoromat, pedig momentán ez volt minden vagyonom, a rendőrség a nyomomban, és pár órája verekedésbe keveredtem ebben a csapszékben. Utóbbi sikerélménynek tekinthető, ami kell a lelki egyensúlyhoz a kudarcok után. Érzékeny művészlelkemet megsértették durva matrózok, és most nyolc napon túl gyógyuló érvek tanították meg őket a szépség és a lelki nagyság tiszteletére. Tele van velük a kórház. Ez a tisztkülsejű jobban bírja az átlagnál a verést, ezért megpróbálkoztam a szellemileg kiművelt emberek eszközrendszerével, az ésszerű lélekrehatással.

– Én most magát addig fogom ütni, amíg vissza nem adja a freaktoromat. Figyelmeztetem, csak jobbal ütök, az a gyengébbik öklöm, de érzékeny pontokra tudok odacsapni némi anatóliai tájékozottsággal.
– Megteheti – mondta fáradt, egykedvű arccal -, nekem már minden mindegy. A hajóm teljes legénysége a kórházban, a gyomorsavaim éppen lemarják a freaktorról a gyöngyház bevonatot, és nekem annyi. Pár óra ide vagy oda!
– Átlátok én magán, piszkos tolvaj! Azzal a freaktorral akár két hétig is elmegy a hajója! Na, törölje meg az orrát ezzel a ronggyal! Nem gondoltam, hogy ennyire vérzékeny… Mondja, jól veszem ki a szavaiból, hogy érvényes kihajózási engedélye van?
– Igen. Csak megálltunk ebben a kikötőben mulatni egyet. Az utasok igénye volt, kiváló kaszinók működnek a városban. Ezek a földművesek tele vannak pénzzel. Fél évet robotolnak, és utána ki akarják tombolni magukat.

Villámgyorsan összeállt fejemben a nagyszerű terv. Huszonnyolc ország rendőrségével a sarkamban a legegyszerűbb egy nagy tömeget szállító hajón távozni, a tranzitutasokat elég felületesen ellenőrzik, meg ennek a Rongy Eleknek is a közelében maradok, egyszer csak távozik a szervezetéből a jogos tulajdonom.

Ízlésem ellen való volna fölvágni a hasát, és keresgélni a belső szervei között.

Meg ismerem azt a népséget is, amelyik évente kétszer útra kel, hogy mezőgazdasági tevékenységét áttegye az egyik pólusról a másikra. Ugyanis a két sarkvidéken vannak a kiválóan művelhető termőföldek, de csak fél évig süti őket a nap, igaz akkor huszonnégy órán át, a másik fél évben a teljes sötétség uralkodik. Ez a népség évente kétszer hajóra száll, viszi az eszközeit, a szaporító anyagait, a méhkaptárait, és áttelepül az éppen világos pólusra. Úgynevezett bio-élelmiszert állítanak elő, amit csak a gazdagok tudnak megvásárolni, kóstoltam már, szerintem semmivel sem jobb, mint a szintetikus, amiben pontosan ki van számolva minden mikroelem, tartósítószer, állomány- és ízfokozó, amire a szervezetnek szüksége van. Ezekben a természetesnek nevezettekben meg összevissza, ahogy éppen alakul az időjárás. De embertelenül sok pénzt kapnak érte. A kínaiak természetesen ilyesmit is tudnak iparszerűen hamisítani, olyan szintetikus almával jelentkeznek a piacon, hogy valódi kukac rágja belül. Ezek a parasztok, így nevezik magukat, éjt nappallá téve, vagy fordítva, nagyon keményen dolgoznak, és ezeken a hajóutakon, dél és észak között, akarják bepótolni az összes szórakozást, ami kimaradt az életükből. Zsugoriak, fogukhoz verik a garast, olcsó hajókon utaznak, és sokszor félévi munkájuk minden eredményét fölteszik a rulettgolyó vakszerencséjére.

Töretlen optimizmussal és alkotókedvvel tekintettem a jövendőbe. Rongy Elek kapitánnyal megállapodtam, hogy elszegődöm a hajójára mint pincér és hajógépész, ezeken a modern bárkákon mindent automatika vezérel, minek a nagy létszámú személyzet, ketten elvisszük a Déli-sarkig, mint a huzat. Az utasok sem fognak észrevenni semmit. Közben sikeresen elállítottuk a kapitány orrának vérzését. Az már az én dolgom, hogyan szerzem meg valamelyik kórházban fekvő matróz személyazonosságát, és hogyan jutok át a hatóságokon.

Következik a MÁSODIK fejezet,
amelyben fölbukkan egy Piszkos Fred nevű nagyon koszos és büdös alak, és mindent összezavar

1. Somorčík Sz. Rozália:
   2011. augusztus 1. 06:59

   Várom a második fejezetet, mert tetszik.

Név (kötelező megadni)

E-mail (nem lesz nyilvános) (kötelező megadni)

Weboldal

Δ