RÉNYI ÉS A HÁRFÁS
A kis grófban, mint ezt az olvasó is személyesen hallotta, van egy hárfa-szóló. Ezt a szólót a Király-színház kitűnő hárfása csinálta bele a darabba. Nem volt lekottázva, az öreg hárfás, mikor a szóló jött, fejből olyan szépen kicsipkedte a gyönyörű arpegiot az ezüstdrótokon, hogy öröm volt hallgatni. A publikumnak nagyon tetszett ez a szóló és Rényi nagyon megijedt, mikor meghallotta, hogy a hárfás megválik a színháztól. Eléfogta tehát a hárfást, és megkérte, kottázza le a szólót, hadd játszhassa az új hárfás is. A hárfás azonban egy értékes ajándékot kért ezért a munkáért, Rényiről pedig tudvalevő, hogy nagyon spórolós ember. Még aznap este beült egy páholyba ceruzával és kottapapirossal, és mikor a szóló jött, izgatott sietséggel jegyezni kezdett. Ez az eset páratlanul áll a zenetörténelemben: a páholyban ült a komponista, és zenét lopott a saját darabjából.
A zenelopás azonban nem sikerült. Rényi nem tudta lekottázni a gyors futamokat. És mégis csak maga az öreg hárfás kottázta le a szólót. Meg kell azonban jegyezni a Rényi presztízse érdekében, hogy a hárfás egy szép díszes karmester-botot kapott a szóló lekottázásáért.
Színházi Élet, 1911/30
PESTI PARADICSOM
Drámai költemény.
(Történik egy bútorszállító kocsiban, amelyen a színész költözködik. Lombos ruhafogas alatt ül Ádám egy kofferen. Mellette Éva egy törött lábú díványon hever. Novemberi hajnal. A társzekér tetején kopog az eső.)
Éva: Ádám, Ádám! — mondd, miért ülsz oly némán — azon a ládán? — Az élet így, óh hidd el — fád ám!
Ádám: Hallgass, fogd be a szád, liba — e bútorszállító kocsiba! — A boldogság oly rövid, csak egy colos —, a nyakamon már vagy tíz polos’! — Ha megtudnák, hogy e szekérben laknak — amilyen pechünk van, kilakoltatnak…
Színházi Élet, 1911/31
Az újságíró-társadalomban, azaz inkább annak keretein kívül él egy öreg álhírlapíró. Évek fáradságos munkájával sikerült egy csinos kis summát összezsarolnia, úgy, hogy most nyugalomba akar menni, és a Hűvösvölgyben egy kecses kis villát akar építtetni. Egy társaságban ült a héten valamelyik este, és a villáról beszélgetett.
— Az elnevezéssel még nem vagyok tisztában. Annyi bajom volt már a telekkel, a vállalkozókkal, hogy szeretném így elnevezni a villát: Megunta-Lak.
— Én mondok egy jobbat — szólt az egyik asztaltárs —, nevezze úgy, hogy Kipumpolta-Lak.
— Ó dehogy — szólt a harmadik, egy színész —, az ilyen villáknak női nevet szokás adni. Legjobb lesz: S’arolta-Lak.
Márkus László Hun legendájának bemutatóján történt ez a kis eset. A premier izzó hangulatában mindenki a nagy és feltétlen sikerről beszélt s a csodásan szép előadásról, amelynek szintén nagy része volt a bemutató sikerében és abban a szeretetteljes meleg fogadtatásban, amelyben Márkus Laci nagyszerű darabját fogadták. Mindenki meg volt elégedve mindennel, csupán egyetlen kis szereplő ellen merültek fel súlyosabb kifogások. Az illető egy hun harcost játszott, s pár szavas szerep jutott neki. Tisztességgel meg is csinálta a szerepét, jó hangosan mondta el a szöveget, de úgy, hogy senki emberfia egy betűt belőle meg nem értett. A színház emberei, akik a földszint kijárójánál verődtek össze, egymást kérdezgették:
— Miért beszél olyan értelmetlenül?
— Nem is beszél értelmetlenül, csak ti nem értitek meg, mondotta elnézően L. Lenkey Hedvig.
— Mi nem értjük meg? kérdezték. Ugyan, hogy mondhatsz ilyent, Hedda, hisz csak tudunk magyarul.
— Magyarul tudtok, de hunul nem. Ő pedig zengzetes hun nyelven beszél.
Azt fölösleges újra és újra megírni, hogy Budapesten, hazánk szép fővárosában a turf érdekli legjobban az embereket. Azonban ennek az érdeklődésnek mindig új és új aktualitása akad. A legújabb az a szó, amelyet Csiszér hozott a turfról a színházi életbe. Csiszér a minap egy olyan társaságban ült, ahol ő volt az egyedüli színész. Természetesen sokat faggatták kulisszatitkokról. Részletes jellemzést kellett adnia a Király- és Magyar-színházak összes tagjairól. Mikor éppen Latabárról volt szó, egy hölgy ezt kérdi Csiszértől:
— És mondja, egészen közelről ismeri a kedves Latabárt?
— Hogyne — feleli Csiszér —, hiszen istállótársak vagyunk. Tudniillik, ha Csiszér a Királyban játszik, egy öltözőben öltözik Latabárral.
Pusztai Péter rajza