felszíne szépen ívelt opálos ég
gödre gyémánt feketeszén

ott szuszogott benne
benne minden tüzek parazsa

mélyen ülő szikrák születtek
öreg volt mind és elhagyatott

a később születő csillagokkal
járt-kelt fel s alá – tenyerében puha rét

valahányszor látom még
láttam az angyalokat mibennünk

felsír a szikla-görgeteg a sok apró színes kavics a kövek
vadul rángatózó patakok folyók felett ifjú agg kínja nyög

csak a szél tud ily sima arcot szeretve feledtetni
a szebbnél-szebb ráncokat végig járni

szótlan álmodva suhanó pipacsot a zöld felhőket
és repül kék égnek és szállnak egymás körül

ahogy évszakok közé az idő néha letérdel
szekrényben a szép ingek a kabát és a zsebek

összefüggését tekintve az eszem elvette
ma csak álmok jönnek – kedvesem –

hol a fényképek se