Ray Cooney bohózatának bemutatója a zalaegerszegi Hevesi Sándor Színházban

Ülök az előbemutatón az első sorban, mellettem egy fiatalember a párjával. Már az is érdekes helyzet, hogy az első sorban ülünk a férjemmel, általában jóval hátrább szoktunk helyet kapni. Most ide sikerült, barátunk kedvességéből, aki a jegyeket szerezte. A nagy érdeklődésre való tekintettel már nem volt máshol hely. Zsúfolt ház van.
Nem kukucskálunk a függöny alá, pedig megtehetnénk, annyira közel vagyunk. A fiatalember mellettem a szemüvegével bíbelődik, nagyon vidám, hozzám is szól, mint aki otthon van, s épp odatették előadást nézni, most ez a program, nem lehet kibújni alóla. Tréfás képe van, a jó hangulatomat eleve megteremti.
Na de az előadás! Nem tudok elbújni, ha akarnék sem, annyira közel vannak. Mégis szemüveget teszek, hogy jobban lássam az arcukat. Érdekelnek a mimikák, fintorok, ezek a legszórakoztatóbbak. Nos, nem szűkölködünk, kapunk bőséggel!
Hiába igyekszem visszafogni magam, nem bírom, időnként úgy tör ki belőlem a nevetés, egy idő után már hangtalanul. Már annyit nevettem, hogy a hangom is elapadt.
Ismerem ezeket a habkönnyű, de korántsem habkönnyű helyzeteket bemutató előadásokat, most mégis képtelen vagyok ellenállni a nevetésnek. Nincs fék, megszűnt a gát, talán azzal is, hogy ilyen közelről nézhetem, hogy mellettem egy idegen fiatalember szinte rokonként tréfálkozik – a színpadon pedig a legfegyelmezettebb játék zajlik a legfeszítettebb tempóban, tökéletesen muzsikálva rekeszizmaink húrjain, pontosan időzítve a poénok dobszólóit, dobpergéseit, olyan ütemben záporoznak ránk a helyzetek adta félreértések, az igazság pillanatának elkerülésére tett kísérletek a szereplők részéről. Rendkívüli összjátékot kíván ez az egész csapattól, egy pillanatnyi lazsálás sem engedhető meg, mert összeomlana az egész humorépítmény. Kis humorbombák záporoznak ránk, újabb és újabb robban, ellenállhatatlanul csiklandoznak. Egy pillanat sem kihasználatlan. A leggazdaságosabban bánnak az idővel, a helyzetkomikumra épült színdarab, sztori minden elemét kiaknázták, feldíszítették, nem lóg ki semmi, nincs nem ideillő megoldás, itt véresen komoly minden vicc. A hasunkat, oldalunkat foghatjuk nevetésünkben. Rég nem szórakoztam ilyen önfeledten.
Ezt pedig a rendező és főszereplő Besenczi Árpád igazgatónak, a kollegáját alakító Kiss Ernőnek, Czegő Teréznek, Bálint Péternek, Andics Tibornak, Mihály Péternek, Debrei Zsuzsannának, Kovács Olgának, Szakály Aurélnak, Mester Editnek, Helvaci Ersannak köszönhetem.

Lehet fanyalogni, hogy már nem először rendezi a rendező, hogy egy az egyben ugyanazt teszi fel itt színpadra, mint máshol, én mégis most látom először. A színészek, kivéve a főszereplőt, most játsszák először. És ahogyan minden kabát másképp áll mindenkin, itt is személyre vannak szabva a figurák. Saját egyéniségéből alkotja meg a színész a szerepet. Nekem így tetszett, hozzám ők juttatták el a történetet, a mesét, a sztorit. Besenczi Árpád gyors reakciói a menthetetlennek a megmentésére tett kísérleteiben, a pléhpofa, a fegyelmezett poénidőzítése levett a lábamról. Akárcsak Kiss Ernő komoly komédiázása, fergeteges energiája és minden fonák helyzet remek érzékelése. Szakály Aurél poénidőzítései is hajszálpontosak, Czegő Teréz főnővérének a rend mellett ostobán elkötelezett képe is felejthetetlen, de Bálint Péter felfújt hólyag professzora, Andics Tibor kötelességében megakadályozott rendőrőrmestere, Mihály Péter maskarái, Mester Edit anyu-nagyija, Kovács Olga, Helvaci Ersan együttesen járultak ahhoz, hogy megnevettessenek.
A legjobb szívvel tudom ajánlani az előadást mindazoknak, akik kikapcsolódni, szórakozni kívánnak.
https://www.hevesisandorszinhaz.hu/hirek/1482/ray_cooney_bohozatot_mutatnak_be_zalaegerszegen?fbclid=IwAR08kotoQnMO_ovIP8Q5KWtXDnSBeHRUrpjvzmNfZXrni3KcbIpCET8oqpg.