Ha nem csal az emlékezetem, a Tanácsköztársaság idején árasztották el a proletárdiktatúra sajátos kreatúrái, a „mögleszelvtársak” a magyar ugart.
Ha a közösségnek panasza volt, ha valaki kért valamit, a hatalom kirendelt, botcsinálta képviselője úgy tett, mintha feljegyezné, majd felleghasogató optimizmussal jelentette ki: „Möglesz, elvtárs!”
Ezek a figurák a történelem megannyi nehéz időszakát hosszan telelve alusszák ki, de amikor változás van, már nem is permafrosztos paraziták, hanem új élet új lovagjaiként grasszálnak pofátlanul.
Hirtelen előbújnak, és a feltámadt buzgó siserahad, hoppsza!, máris betölti a jövedelmező állásokat, kisajátítja a hivatalokat, megnyergeli a konjunktúrát, és uralkodik gátlástalanul.
Az elmúlt évtizedekben tanúi lehettünk a társadalmat folyamatosan pusztító kártevők szakaszos rajzásának a román közéletben is. Nemrég a marosvásárhelyi román napilap egyik munkatársa cikkezett a jelenségről. Beszélik, írja, hogy a Román Parlament jeles szenátora egy eldugott faluba látogatott. Az imidzséről persze jóelőre gondoskodott. A jeles eseményt megörökítendő tévés csapatot bérelt, amely a magát kitűnően menedzselő honatya kitűnő hírét kelti majd a megvásárolt médiában.
A találkozáson (önkormányzat, komák, jóemberek mint „választópolgárok”) annak rendje és módja szerint megkérdezi a polgármestert, hogy milyen gondokkal is küszködik a kedves kis település.
A polgármester sorolni kezdi. Pár éve immár, hogy nincs orvosunk, holott itt ez a korszerű orvosi rendelőnk, minden elképzelhető modern felszereléssel. De nem akar senki sem idejönni…
A szenátor előkapja zsebtelcsijét, és pár percig elmélyülten beszélget egy „illetékessel”. Majd ismét a polgármesterhez fordulva ragyogó képpel újságolja: „Nagyszerű hírem van. Tessék úgy venni, hogy a dolog el van intézve. Készüljenek a betegek. Holnaptól új orvos lesz a rendelőben!”
(A stáb szorgosan veszi a jelenetet, fél lencsével a terített asztalokra sandítva. Lesz itt mindjárt egy kis jó eszemiszom…)
A második nagy gondunk – folytatja a polgi –, az, szenátor uram, hogy hiába a fejlett technika, az okos telefonok; nem tudunk kapcsolatot teremteni a külvilággal…
– Hát az hogy lehet?! – veszi elő újfent szuper telcsijét a vendég.
– Az csak úgy, drága szenátor úr, hogy…itt, a mi meseszép környékünkön…Egyáltalán nincs térerő!…
(A többiről nem szól a média. Csak hát, lám-lám, a folklór, az soha nem nyugszik…)

Forrás: szerző FB-oldala