A RAVASZ SZERZŐ

Egy újságíró beszélget Szirmai Alberttel a Nagy Endre kabaréjában.
— Hallottam a Mexikói lány néhány zongoraszámát. Gratulálok, gyönyörű számok. Legalább is olyan finom, mint a Táncos huszároké, ha nem jobb.
— Nana — mondja Szirmai —, ezzel nem sokat mond, mert a Táncos huszárok muzsikája nagyon rossz volt.
— Ugyan, hogy mondhat ilyet. Egyike a legjobb magyar operett-muzsikáknak.
— Fenét. Egészen rossz, utolsó, tehetségtelen, lapos muzsika, teljesen megbukott.
— Na hallja, hogy bukott volna meg. Ment vagy százhússzor.
— Dehogy. Az mindegy. Megbukott.
Az újságíró nagyot nézett.
— Hallja, kedves Szirmai, mit bántja maga a Táncos huszárokat. Ez legalább is érthetetlen.
Szirmai hallgatott.
— Nos?
— Tudja kérem — mondta Szirmai egy hirtelen őszinteségi rohamában —, szerzői körökben az a babona járja, hogy a sikerek is intermittálnak, mint a bakk. Egyszer bukás, egyszer siker, egyszer bukás. Most én mindenütt szidom a Táncos huszárokat, el akarom hitetni mindenkivel, hogy megbukott. Mert most jön a Mexikói lány…

Színházi Élet, 1911/30