George Topîrceanu: A sietős albérlő balladája
Jönnek és mennek az évek,
szállnak a szép hónapok.
Én folyton csak égek és égek,
és mindig menőben vagyok.
Nem tudom, miféle démon
űz mindig és egyre tovább,
mért kell az útba alélnom,
de mindig van egy kis világ.
De érzem, a falak szorulnak,
én menő albérlő vagyok:
a díszletek rám nem borulnak,
az élet rövid, elfutok.
Manzárdban laktam sokáig,
és fentről, az ablak lukán,
láttam idáig-odáig,
mint a színházban, madame!
Mikor a hold beköszöntött,
a város úgy intett felém:
gyere, a látványt felöltöd,
és a szabód lesz majd a fény!
Lennebb egy szűk kis szobában
egy öreg s egy színész lakott,
egy cica… S az emeleten
egy sokat látogatott
asszony, alatta pedig
egy kormányzati gigerli,
egy jampec, ki reggelig
keféli a cipőjét, aztán megint feni…
Onnan egy nap elszeleltem
kis bőröndömmel, tudom,
egyszer csak otthon teremtem:
a Berzei-ben, s még nem unom.
Ma is emlékszem a kertre,
s a ház ahogy benne pihent,
Irén nén lakott, mellette
egy levéltáros s a csend.
Sok virág nyílt itt ki szépen,
hogy csak úgy égett a kert,
ezer csillag gyúlt ki az égen,
s nekik a virág felelt.
Az orgona nyílt éppen akkor,
az éjszaka zamata szállt,
volt egy lány is, és én reggel hatkor
csak néztem és néztem a lányt.
És álltam és álltam a kertben,
míg néztem az eget s a lányt,
mert horkolt az öreg, és ebben
nem szenvedett éppen hiányt.
Éjjel csak elnyílt a függöny,
s azt hittem, a szemem eláll…
De magamat egyre elküldöm,
hogy ne gyötörjön a vágy.
Idegen látványok, ti nem
tudjátok, mit őrzök én:
egy virág illatát itten,
a halott múlt mezején.
Laktam egy nagybácsinál is,
ő a Romanán lakott,
laktam Manuc bácsinál is,
ki görbe nagy orrot kapott,
Mary asszonynál, aki hát
képeslapot is írt nekem:
maradjak – hiába is irkált,
űzött tovább a szemem,
a Granton egy kocsma fölött
a Witingen volt egy kecó,
de bárhová is költözök,
mindig a másik a jó…
Mert ilyen az élet, az élet,
szállnak hetek, hónapok –
én mindig csak égek és égek,
és mindig menőben vagyok.
Demény Péter átköltése
George Topîrceanu
Balada chiriașului grăbit
Trec anii, trec lunile-n goană
Şi-n zbor săptămânile trec.
Rămâi sănătoasă, cucoană,
Că-mi iau geamantanul şi plec!
Eu nu ştiu limanul spre care
Pornesc cu bagajul acum,
Ce demon mă pune-n mişcare,
Ce taină mă-ndeamnă la drum.
Dar simt că m-apasă pereţii,
Eu sunt chiriaş trecător:
În scurtul popas al vieţii
Vreau multe schimbări de decor.
Am stat la mansardă o lună.
De-acolo, de sus, de la geam,
Şi ziua şi noaptea pe lună
Priveam ca la teatru, madam!
Când luna-mi venea la fereastră,
Oraşul părea că mă cheamă
Să-i văd în lumină albastră
Fantastica lui panoramă…
Mai sus, într-o cameră mică,
Făceau împreună menaj
Un moş, un actor şi-o pisică.
Iar dincolo, jos, la etaj,
O damă cu vizite multe
Şi-alături de ea un burlac,
Un demon serios de la Culte
Cu cioc şi cu ghete de lac.
De-acolo, pe-o vreme ploioasă,
Mi-am pus geamantanu-n tramvai
Şi-abia am ajuns pân-acasă:
Pe Berzei, la conu Mihai.
Ţin minte şi-acuma grădina,
Ferestrele unse cu var…
În faţă sta coana Irina
Şi-n curte, un fost arhivar.
Vedeai răsărind laolaltă,
Un colţ luminos de ietac,
Pridvorul cu iederă ‘naltă
Şi flori zâmbitoare-n cerdac…
Pe-atunci înflorea liliacul
Şi noaptea cădea parfumată
Umplând de miresme cerdacul,
Şi-avea arhivarul o fată…
Stam ceasuri întregi sub umbrarul
De flori, aşteptând neclintit
(C-avea obicei arhivarul
Să sforăie noaptea cumplit).
Târziu, când se da la o parte
Perdeaua, părea că visez…
Şi iar am plecat mai departe,
De teamă să nu mă fixez.
Străine privelişti fugare!
Voi nu ştiţi că-n inimă port
O dulce mireasmă de floare,
Parfumul trecutului mort…
Şi-am stat la un unchi, pe Romană,
Ţiu minte… dar unde n-am stat?
La domnul Manuc, o persoană
Cu nasul puţin coroiat;
La doamna Mary, pe Regală
(O, cum mă ruga să nu plec!
Mi-a scris chiar o carte poştală);
Pe strada Unirii la Şbeck;
Pe Grant, lângă birtul lui Sbierea;
Pe Witing, pe Tei la Confort,
M-a dus pretutindeni puterea
Aceluiaşi tainic resort.
C-aşa mi-e viaţa – o goană,
Şi astfel durerile trec…
Rămâi sănătoasă, cucoană,
Că-mi iau geamantanul şi plec!
Forrás: Demény Péter FB-oldala
Pusztai Péter rajza
2023. július 8. 05:44
[…] vagyok. „…bárhová is költözök, / mindig a másik a jó…” – fordítottam tavaly George Topîrceanu román költő versét, s valahogy így vagyok én is. Illetve voltam. Mert a rezidencia arra is megtanított, hogy az […]