IZSÁK JÓZSEF
ÉP NYELVBEN ÉP LÉLEK

Illyés, a nyelvművész, a nyelvművelő és nyelvteremtő a magyar irodalomban a legnagyobbak közé tartozik. Talán Vörösmarty, Arany és Kosztolányi példáihoz fogható, amit e téren megvalósított. A puszták népétől a Beatrice apródjaiig bizonyítható, hogy miként találta meg a magyar nyelvben is azt a sajátos értelmi zenét, amely a francia nyelvnek, Ronsard, Hugo, Proust, Jules Romains nyelvének annyira sajátja. A jó francia iskola mellett persze voltak olyan pszichológiai-alkati, világképbeli tényezők is, amelyek Illyés stílusát formálták, edzették. A voltaireiánus felvilágosultság nyelvi képzeletében az egészséges, népi racionalizmussal találkozott. És mindehhez hozzájárult az alkatában, vérmérsékletében hordozott harci kedv, robbanó indulat, a szent düh meg az igazság felderítésének szenvedélye. Nyílt, polemizáló, dialektikus gondolkodása határozta meg nyelvi-stiláris eszményeit. Stíluseszményét a legpontosabban talán a következő mondataiban fogalmazta meg: “Szépen az ír és beszél, akinek sikerül még a bonyolult gondolatait is egyszerűen és világosan előadni. A művészet pedig ott kezdődik, ahol az ember az ilyen előadással még élvezetet is szerez hallgatóinak. A magyar nyelv természeténél fogva az egyszerűséget és a világosságot kívánja. Nem minden nyelv ilyen. Vannak nye , amelyek nem is annyira az észhez, mint inkái ímekhez akarnak szólni. Vannak még csavaros köntörfalazó nyelvek is. A magyar nyelvnek a maga sajátos természete onnan van, hogy kialakításában vajmi kevés része volt az alkuszoknak, fiskálisoknak, s más efféle csűrő-zsavaró beszédű embernek. Jobbára kétkezi emberek nyelve a magyar. Olyanoké, akik valóságot és igazságot akartak közölni egymással. Akik világos, tiszta gondolatot fejeztek ki általa. Akiknek nem volt rejtegetni valójuk egymás előtt. Akik nem szorultak se hazugságra, se hízelgésre.”
Illyés az anyanyelv tiszta használatát erkölcsi feladatnak is tekintette. Ezért írt nyelvápoló és nyelvvédő cikkeket, vett részt anyanyelvi konferenciákon, ragadott meg minden alkalmat arra, hogy minél szélesebb körben, lehetőleg az egész anyanyelvi közösségben, tudatosítsa a magyar nyelv tudat- és lélekformáló szerepének fontosságát. Példát maga mutatott, nemcsak kortársainak, hanem eljövendő nemzedékeknek is arról, hogy anyanyelven szépen, tisztán szólni: jellemkérdés. Ép testben — ép lélek, tanították a régi görögök: ma Illyés szellemében úgy mondanánk, hogy ép nyelvben — ép lélek. Nem élt benne semmiféle elfogultság más nyelvekkel szemben. A franciát majd’ anyanyelvi szinten ismerte, de értett németül, oroszul, spanyolul. Mint műfordító, szinte valamennyi európai nyelvbe beleízlelt. Európaiul és emberül érzett, gondolkodott, magyarul tudott azonban szenvedni, vigasztalni, reményt hirdetni és mindenekfölött költőnek lenni.

Népújság, Múzsa, 1991. augusztus 9.