Kilenc körül aztán maga a polgármester, Petre Moţ is megjelent.
– Le vele! Áruló! – fütyölték ki azonnal.
– Ceuşescu-bérenc! – tódította egy szakadt ruhájú csavargó, de ezt már csak úgy félhangon, meg is szeppent azonnal, és gyorsan körültekintett, melyik szekus hallotta.
– Jó napot, polgármester úr! – bukkant fel hirtelen a tiszteletes a bejáratnál. – Engem méltóztat keresni?
A polgármester, finom, méltóságteljes kinézésű úriember, mézédes mosollyal fogott kezet a lelkésszel.
– Ejnye-bejnye tiszteletes úr, mi ez a hűhó egy szimpla szószékért? Nem intézhettük volna ezt szépen, civilizáltan magunk közt anélkül, hogy megzavarja a rendet és a békés polgárok nyugalmat?
– Dehogynem! Ha ön is akarja. De hát nem akarta. Ezért jutottunk oda, ahova jutottunk.
– Mi…mit nem akartam? Kérem, menjünk be, nem feltétlenül szükséges, hogy az egész utca meghallja, miről beszélgetünk mi itt négyszemközt.
– Nekem nincsenek titkaim, és ezek az emberek egytől egyig a barátaim, híveim, akik előtt nyíltan beszélhet.
– Kérem!
Bementek. Kb. fél óráig tárgyaltak, majd ismét megjelent a tiszteletes az ablakban.
– Atyámfiai! Testvérek!
A tömeg elnémult, mindenki feszülten meredt a lelkészre.
– A polgármester úr ideiglenesen felfüggesztette a kilakoltatási parancsot, továbbá…
– Éljen!
– Felülbírálta a nagyváradi püspök, Papp László rendelkezéseit, és elismerte gyülekezetünk szabad papválasztási jogát is. Ennek értelmében tehát én továbbra is temesvári lelkipásztor, a ti lelkipásztorotok maradok.
– Van igazság!
Viktor ironikusan somolygott. Még néhány perc, és akit az előbb átkoztak, nemzeti hősként fogják éltetni.
– Köszönöm, hogy ilyen rendíthetetlenül kitartottak mellettem. Ígérem, életem végéig hálás leszek nektek emiatt. Még egyszer: köszönöm, és menjetek haza békével!
A tömeg nem mozdult.
– Hisszük, ha látjuk – rikoltotta egy irhabundás temesvári. – Adják írásba, és írják alá, itt és most, akkor mi is elhisszük.
– Polgármester úr? – mondta a tiszteletes.
– Hogyne, persze, majd… majd holnap a polgármesteri hivatalban, illetve…
– Itt és most! – harsogta az utca kórusban.
A polgármester kiviharzott a paplakból.
– Verba volant, scripta manent: a szó elszáll, az írás megmarad – vigyorgott egy egyetemista. – Hol a papír, polgármester úr?
A Hivatal egyes számú elöljárója idegesen legyintett.
– Gyáva féreg! Le vele! – bődült el az irhabundás.
– Le a kommunizmussal! Le Ceauşescuval! – hallatszott valahonnan messziről.
Erre olyan csend lett, hogy még a Mária téri villamos zakatolását is meg lehetett hallani.
– Üssétek agyon a szekusokat!

(Folytatjuk)