Hát ez nem volt éppen keresztényi felszólítás, de ki törődött akkor már ilyen apró részlettel! A vihar kitört, s egyre nagyobbakat dörgött- villámlott. Pár szekust ismertek, azoknak egyből nekirohantak, akit meg nem, annak csak úgy vaktában, egyszerű gyanú alapján. Viktor álbajusza ismét lecsúszott, mire elkezdték őt is püfölni, mert ki viselhet álbajuszt, ha nem a titkosszolgálat embere.
– Csak semmi erőszak! Ha megdobnak kővel, dobd vissza kenyérrel! – intette józanságra a lelkész ismételten a tömeget, melyhez egyre többen csatlakoztak, elsősorban a környékről.
De már senki sem hallgatott Tőkésre, talán meg sem hallották. Aztán megérkezett az erősítés. Néhány tüntetőt kiemeltek, köztük Viktort is, és betuszkolták egy-egy dubábai, a többit szétkergették. Helyreállt a nyugalom. Legalábbis a Timotei Cipariu utcába, ahová újólag nem lehetett se be, se kimenni.
A rendőrségen, mint egy megpiszkált bolyban a hangyák, sürögtek-forogtak a rend derék őrei. Egyik autó jött, a másik ment, tülkölés, parancsszavak… Viktort nyomban bezárták egy meglehetősen népes cellába, majd feléje sem néztek reggelig. Úgy nyolc körül becammogott egy zsaru, s hol ezt, hol azt vitte ki kihallgatásra. Vitte? Rúgta, lökdöste, ahogy azt rövidesen Viktor is tapasztalhatta.
– De kérem! Nem lehetne kissé civilizáltabban? Nem vagyok én se tolvaj, se gyilkos, hogy így kezeljenek.
– Bocsánat! – mentegetődzött a rendőr alattomosan. – Így megfelel? – vágta fejbe gumibotjával a fiút.
– Tökéletesen – tápászkodott fel zúgó fejjel a fiatalember. – Éljen a román szocialista rendőrség!
A kihallgató tiszt, szúrós szemű, hegyes állú hadnagy, felvette Viktor személyi adatait, majd megkérdezte:
– Úgy, és most árulja el szépen: mi, ki ellen tüntetett maga, fiacskám?
– Isten őrizz, dehogyis tüntettem! Nincs nekem semmi bajom a kormánnyal. Én csak… csak úgy arra jártam. Véletlenül, és nem is igen értem, miért hoztak be emiatt.
– Szóval csak arra járt. Szép. És ezt el is higgyem, barátom?
– Szóról szóra, mert ez az igazság – lódította a fiatalember, ugyanis, ahogy az apja meg Vicus is mondaná: nem érdemes a szél ellen pisilni. – Éljen a román kommunista párt és mindnyájunk apja, a Kárpátok Géniusza.
Egyszerre elvörösödött. Eszébe jutott az apja, és azok a kemény vádak, melyekkel szegény apját illette.
– Fals – csapott rá a rendőrtiszt.
– Tessék? Ja! Hogy a nyavalya ütne belétek! – szitkozódott magában. – Bocsánat! Éljen mindnyájunk apja, a Kárpátok Géniusza és a román kommunista Párt, nagy P-vel!
– Okos, nagyon okos. Magából még lesz nálunk valaki. Mit is mondott, hol lakik?
– A Calea Şagului negyedben.
– Calea Şagului. Hm, hm, és Chiş Viktornak nevezik.
– Igenis.
– Csak nem a Chiş Francisc százados fia véletlenül?
– De, az lennék.
A rendőr megvakarta a fülét, majd tárcsázott.

(Folytatjuk)