A világhálón általában digitéka, digitár és más hasonló megnevezésekkel jelennek meg azok a honlapok, amelyekben összegyűjtött újság- és folyóirat kollekciók digitalizált változataival lehet találkozni. Egy kutatónak, sajtó- vagy művelődéstörténésznek, társadalomtudósnak ez annyit jelent, hogy nem kell napokon, heteken sőt hónapokon át megsárgult papírú, porosodó újságok között lapoznia, hanem címszavak alapján otthon, a saját számítógépén is tud keresgélni a témájába vágó adatok után. Az érdeklődő olvasó pedig a napilapok, hetilapok tükrében visszatekinthet akár saját vagy szűkebb pátriájának az életére is, felidézve emlékeket, történéseket. És természetesen újra találkozhat egykori kedvenc szerzőivel.

Ám létezik egy olyan vonatkozás is, amely első pillanatban nem nyilvánvaló, különösképpen nem, ha csupán tartalmakat digitalizáltak. A korabeli sajtó megjelenéséről, grafikai formájáról van szó, amely szinte észrevétlenül hozzátartozott az újságokhoz, folyóiratokhoz és bizonyította, hogy dilettánsok vagy valóban komoly szakemberek állnak az arculatok megtervezése mögött.

A napokban Kanadában, életének 75. évében elhunyt Pusztai Péter grafikus nevéhez fűződik az egykori Ifjúmunkás külső megjelenésének, úgymond fiatalossá tételének a megtervezése, és ez annál könnyebben ment neki, mivel nagyon otthonosan mozgott a hatvanas-hetvenes évek európai grafikai áramlatainak a világában, és ezt a széleskörű érdeklődését azután sem adta fel, amikor 1981-ben áttelepedett a tengeren túlra, de olyképpen, hogy fotóival, grafikáival, személyes hangvételű írásaival majdhogynem az utolsó napokig tartotta kapcsolatait Erdéllyel.

Pusztai Péter egyébként közreműködött a Kriterion-könyvek megtervezésében is, ez a szárnyas lóval, a Deák Ferenc kialakította jelképpel-logóval működő szellemi műhely ugyancsak vonzotta magához a képzőművészeket, itt készített többek között könyvborítókat, illusztrációkat az a máréfalvi származású Balázs Imre is, aki hosszú ideig a Marosvásárhelyen megjelenő Új Élet grafikai szerkesztője volt, miközben más lapok és folyóiratok is foglalkoztatták.

Az 1931-ben született alkotót 1956-ban nem hagyta érintetlenül a magyarországi októberi forradalom vihara, ott volt azon kolozsvári egyetemisták között, akik írásban is megfogalmazták az ifjúság követeléseit, ami azután három esztendőnyi börtönnel járt. Elismert és egyre szélesebb körökben ismert, a figuratívtól a nonfiguratív fele tartó, a konkrétumoktól az elvontabb látványvilághoz közeledő festészeti munkássága nagyobb mértékben ezután bontakozott ki. A romániai rendszerváltás előtt néhány évvel Magyarországra, Vácra telepedett át és 2012-ben ott is érte a halál. 2004-ben azonban szülőfaluja állandó képtárat alapított a tiszteletére, azóta az adományozott festmények és más munkák száma egyre bővült és holnap, szombaton este hat órától Máréfalva nagyszabású kiállítás keretében idézi fel Balázs Imre emlékét. Vécsi Nagy Zoltán művészettörténész, az Erdélyi Művészeti Központ nyugalomba vonult vezetője beszél a művész életútjáról, vázolja munkásságának legfontosabb jellemzőit, de minden bizonnyal megosztják majd gondolataikat a falustársak is.

A Székelyudvarhely melletti Máréfalvát mostanig ugy ismerték az arrajárók az Europa Nostra díjas Kovács Piroska tanárnő örökségőrző munkássága nyomán is, mint a legnagyobb számú székelykapuk települése. Nos, ezután a Balázs Imre képtár is egyre vonzóbb turisztikai célponttá válhat.


2022. október 21. , 10:11

Forrás: Bukaresti Rádió magyar ny. adása, Vélemény-rovat, 2022. október 21.