Huszonötodik születésnapjára emlékezett e napokban a csíkszeredai Székelyföld folyóirat. A Hargita Népe legutóbbi Műhely-melléklete a volt főszerkesztők, illetve a jelenlegi lapvezető véleményének helyet adva emlékezett meg a negyed százados évfordulóról – ezekből idézünk, Sarány István ankétja nyomán..

*

„Egyetlen szerkesztési szempontunk lesz: a jó kézirat – hangsúlyozta Ferenczes István költő, szerkesztő a Székelyföld folyóirat megjelenését beharangozó, a Hargita Népe hasábjain 1997. október 24-én megjelent interjúban. A megbízott főszerkesztő, majd tizenhárom évig a kiadó igazgatója és a folyóirat főszerkesztője vázolta a lap szerkezetét is: „30-40 százalék irodalom, lesznek hosszabb interjúk, képzőművészet, néprajz, gazdaságtörténet, szociológia, dokumentumriport… és még menet közben is jönnek ötletek”.
A folyóirat 100. számának megjelenése alkalmából 2006 januárjában Borbély László, a Hargita Népe akkori főszerkesztője publicisztikájában méltatta az eseményt. Mint írja, „szerkesztői a folyóirat indulásától kezdve arra törekedtek, hogy a székelyföldi tollforgatók mellett megjelentessék a magyar nyelvterület minden más szegletéből jelentkező szerzők írásait. A közlések színvonala mellett ez is szerepet játszott abban, hogy a Székelyföldről írva a legszigorúbb kritikusok sem emlegethettek provincializmust, meg aztán a folyóirat növekvő népszerűségét is szolgálta a szerzői kör tágítása”.
A Ferenczes István által kitaposott úton igyekeztek utódai – Lövétei Lázár László, Borsodi L. László, illetve a jelenleg hivatalban lévő főszerkesztő, Zsidó Ferenc – is járni.

*
Lövétei Lázár László: A Székelyföld már 1997 októberében is „kulturális” folyóiratként határozta meg magát, tehát nemcsak „irodalmi és művészeti” folyóirat, mint például a pécsi Jelenkor, a debreceni Alföld vagy – itthon, Erdélyben maradva – a marosvásárhelyi Látó és a kolozsvári Helikon. Ebből következően kisebb terjedelemben közöl szépirodalmat, de legalább olyan minőségben, mint az említett folyóiratok. Ha „rokon” lapot kéne említenem, akkor a szociográfiát is közlő kecskeméti Forrás jut hirtelen eszembe.

Borsodi L. László: Az ezelőtt huszonöt évvel, 1997 őszén alapított Székelyföld folyóiratot nem kizárólag a magyar irodalmi, hanem a tágabb merítésű kulturális folyóiratok térképén kellene elhelyezni, amelyen az elmúlt negyed században az egyik leggazdagabb tartalommal és legösszetettebb szerkesztői koncepcióval, változatos rovatokkal rendelkező fórummá nőtte ki magát a Kárpát-medence kulturális életében. Ugyanis nem csupán szépirodalmat, irodalmi tanulmányokat, kritikákat közöl, hanem népszerű tanulmányokban ismerteti távolabbi vagy közelmúltunk történelmi változásait, teret enged a kutatókat érdeklő levéltári dokumentumoknak, megismerteti az olvasókkal az erdélyi tudományos élet „virtuális” akadémikusait, odafigyel a Kárpátokon túli csángó-magyarokra, néprajzi tanulmányok közlésével igyekszik átláthatóbbá tenni mindennapjainkat és az utat, amely a máig vezetett. Kiemelt figyelmet szentel a képzőművészet alakulásának, továbbá szövegeket közöl a nem tudományos igénnyel készült, de annál olvasmányosabb oral historyból is. Filozófiai, politikaelméleti tanulmányok is megjelennek, helyet ad az erdélyi magyar színészekkel, dramaturgokkal, rendezőkkel készült interjúknak, továbbá neves erdélyi, székelyföldi pedagógusokat, példaképnek tekinthető sportolókat, sportszakembereket szólaltat meg. Időről időre tematikus számok is születnek – Erdély, a Székelyföld jeles szülöttje, Márton Áron püspök életének és életművének például többször egész számot vagy fejezetet szentelt, de voltak az első világháború történéseire emlékeztető évfordulós összeállításai, gyermekirodalmi vagy más nyelvű kultúrákat (lengyel, román) bemutató tematikus számai is. …Olyan havilapról van szó, amely változatos témái, rovatai, valamint különböző világnézetet, esztétikai felfogást és tudományos álláspontot valló szerzők írásainak sokfélesége révén mindig nyitott volt és maradt a régió és a tágabb haza magyarságának irodalmára, kulturális értékeire, társadalmi történéseire

*

Zsidó Ferenc: A Székelyföld „öszvér” típusú lap, tehát nem csupán szépirodalmat közöl, hanem történelmet, oral historyt, néprajzot, nyelvészetet, de van színház- és sporttörténeti rovatunk is. Irodalmi szempontból Csíkszereda, Székelyföld, Erdély nagykövete. Ferenczes István alapító főszerkesztő szavait parafrazálva, a Székelyföld által került fel a régió a magyar irodalom térképére. Úgy is mondhatnánk, a Székelyföld folyóirat a régió márkaneve szerte a világban.

*

Borsodi L. László: A lap székelyföldi és egyetemesen magyar. Az alapító-főszerkesztőnek, Ferenczes Istvánnak, majd utódjának, Lövétei Lázár Lászlónak és a mindenkori szerkesztőségnek mindig az volt a célja, hogy olyan kiadványt tegyen le havonta a székelyföldi, a Kárpát-medencei, illetve az Európa és a nagyvilág különböző pontjain élő magyar olvasók asztalára, amely az egyetemesség igényével mutatja fel a régió és az összmagyarság kulturális értékeit. Elég, ha csak a szépirodalmi rovatra gondolunk: hogy milyen, a szerkesztői munka hátterében működő esztétikai mércével jelenítette és jeleníti meg „naprakészen” a kortárs irodalom ismert és elismert vagy a pálya elején levő alkotók műveit, régiótól függetlenül. Vagy ha a történelmi és a néprajzi rovatok állandóságára, sokszínűségére vetünk egy pillantást: hogy milyen tudományosan megalapozott szempontok alapján választották és választják ki a redaktorok a legkorszerűbb nézetekkel rendelkező szerzőket és írásaikat. A jó „szimatú”, igényes, tájékozott szerkesztőknek köszönhető, hogy a Székelyföld megkapta a neki járó elismerést, s így kikövetelhette méltó helyét abban a hálóban, aminek magyar kultúra, kulturális élet a neve.

*

Lövétei Lázár László: Magától értetődő, hogy székelyföldi szerzők is helyet kapnak a lapban. Példákat is említve: a csíkszeredai Ferencz Imre a Székelyföldben vált ismét költővé, a kézdivásárhelyi Voloncs Attila is a Székelyföldben indult, utóbbit akár szerkesztőként is el tudnám képzelni a lapnál, amennyiben hazaköltözik Székelyföldre. S a tizenkilenc éves, nagyon tehetséges marosvásárhelyi Nagy Zalán is nyert díjat a Székelyföld egyik diákpályázatán. Rajtuk kívül nyilván az ún. nagy nevek – Oravecz Imre, Zalán Tibor és sokan mások – is helyet kaptak-kapnak a lapban, hogy lássa az olvasó, milyen kortársi történések vannak éppen a magyar irodalomban.

Zsidó Ferenc: A történelmi és néprajzi rovatainkban elsősorban a régió, a Székelyföld és a csángók problémáit igyekszünk megjeleníteni, az itteni embereket érintő történelmi/társadalmi kérdéseket körüljárni. Az irodalmi rovat viszont tudatosan tág horizontú, az itt közlő szerzők bő fele nem székelyföldi. Törekvésünk kifelé is figyelni, megmutatni a Székelyföldben a magyar irodalom fontosabb szerzőit, történéseit, ez a nyitottság emelte a „jó hírű” lapok közé a Székelyföldet a Kárpát-medencében.

*

Lövétei Lázár László: Egyszer egy neves esztéta azt mondta nekem, hogy azért szereti olvasni a Székelyföldet, mert nem Budapestnek szerkesztődik. Tehát nemcsak követi a kánont, hanem – a maga módján persze – akár alakíthat is rajta. Ennél nagyobb dicséretet – akkor még én voltam a főszerkesztő – nem is kaphattam volna.

Zsidó Ferenc: A lap fő erőssége a följebb vázolt sokszínűsége, pusztán irodalmi folyóiratként jóval kisebb lenne a célközönsége, tehát a társadalmi hatása is. Így viszont, az említett társadalomtudományi rovatokkal együtt az erdélyi kulturális élet fontos szereplőjévé váltunk. Fontos fegyvertény, hogy sikerül itt, a végeken olyan lapot szerkeszteni, ami a centrumban is megállja a helyét…

Borsodi L. László: Az a folyóirat erőssége, hogy a kultúra különböző szegmenseit felmutató törekvése és annak színvonala, tematikai sokfélesége, különböző attitűdöket megengedő nyitottsága két és fél évtized alatt megőrizte a lap frissességét. Hogy a nagy irodalmi-kulturális centrumoktól távol képessé vált állandó alkotói, illetve újonnan felfedezett szerzői műveinek a publikálásával szellemi műhellyé formálódnia, felmutatva a regionálisban az egyetemes értékeket. Ennek az állításnak a létjogosultságát mi sem bizonyítja jobban, mint az olvasók érdeklődése és hálája: hogy mind a mai napig a legnagyobb példányszámú Kárpát-medencei print alapú folyóirat…

Forrás: Hargita Népe, Műhely-rovat, 2022. október 21.