Nászta Katalin: A fotográfus apológiája
hány arcunk van, ugyan bizony?
épp annyi, ahányan néznek
ezért aztán jobb, ha elbújsz
oda, hol senki sem nézhet
–
hisz annyian szednek széjjel
annyi darabra szaggatnak
ahányan rád néztek egyszer
mikor veled szembe haladtak
–
ó, mindegyik igazát védi
még nem is hazudik tán
mert ő látott s annak látott
minek akkor mutatkoztál
–
hol hát a bibi, hol a mérce
ami igazán mérne minket
nem részrehajló, s könyörülne
mégis, ha nem jó, aminek nézett
–
fuss innen, vagy tégy okulárét
vagy láss és maradj néma
ne öltsd szavakba, ami rész
ha az egész kimondhatatlan
–
úgy születtem, hogy látva lássak
de ítélni ne nekem kelljen
csak felfogom, amit látok
és leírom, amit hittem
–
hogy a látvány miként lesz teljes
az egészet be nem fogom
csak lekaplak/fényképezlek
s képed szól magától magadról
–
2022-10-21
Forrás: szerző FB-oldala