Tompa Klára halálára

Kevéssé ismertem, már amennyire egy jött-vásárhelyi ismerhetett egy színésznőt, aki a vásárhelyi társulatnál játszik. Még annyira sem, mert soha nem dolgoztunk együtt, csak közönségként nézhettem fel rá.
Mégis kialakult közöttünk valami, ami kevesebb a barátságnál, de több az ismeretségnél. Láttam a Promenádban, ahogy a gyermekeivel vonatozott. Aztán, amikor Gyarmathy János kiállítását egyik versemmel nyitotta meg, beszélgettünk néhány szót messengeren. Legutóbb a Parasztopera bemutatóján kerestem, ő is látott, de valahogy elkerültük egymást.
A körvonalait ismertem inkább. Érzékeny, értelmes embernek tűnt, aki jókedélyű, de szemében ott a szomorúság. Egyszer együtt utaztunk Kisvárdáról, akkor még Kolozsváron éltem, Gáspi autójában, de elöl ültem, ott sem beszélgettünk.
Szóval egyfajta néma barátság volt közöttünk. Talán ezt kellene megköszönnöm neki: hogy megértettem, szavak nélkül is lehet.
Most persze ismét a szavak ideje van, de hát mit mondhatnék? Elszorult a szívem és a torkom, Klári. Még hallgathattunk volna kicsit, s a tekintet beszél helyettünk.
Isten nyugtasson békében! Ennyit igazán megtehet.

Forrás: szerző FB-oldala