Vagy elrobajló fülke
Ringó pamlagján dűlve
Elnézni, merre foszlott
A sok táviró-oszlop…

Tóth Árpádnak még csak ennyi volt az igénye. Póznák egyhangú futását követni a vonat ablakán keresztül. De a világ nagyot fordult azóta, s a modern ember semmiképp sem érheti be ennyivel. A modern ember igényének kielégítését a Frankfurter Rundschau pendítette meg, amennyiben hírül adta, hogy egy portugál mérnök korszakalkotó javaslattal állt elő.
Meg kell szüntetni a föld alatti villamosok alagútjának egyhangúságát, mégpedig úgy, hogy ezekre a kopár falakra képeket festünk, s ezek szabályos filmmé állnak össze. Az alagút fala pedig mozivászonná lépne elő, hogy hosszú úton elűzze az utasok unalmát, hogy színes, megragadó történetekkel szórakoztassa őket.
A tapasztalat óva int attól, hogy bármely újítást a tréfa céltáblájává tegyek. Sokat böngésztem a különféle találmányok történetét, és számos intő példára akadtam. Hogy a szellemeskedők nevetség tárgyává tették az újat, de végül is maguk váltak nevetségessé. Hát én ebből nem kérek, mindazonáltal megkockáztatnék néhány kérdést.
Mit tesz majd a metró szerencsétlen utasa, ha már a végállomás előtt le akar szállni? Úgy jár majd, mint aki nem vette észre, hogy a regény utolsó lapjai hiányoznak. Vagy megkapja a hiányzó képeket jutányos áron a leszálláskor? És mit tesz az, aki naponta ugyanazt a hosszú és unalmas utat kénytelen megtenni? Nem lesz-e csömöre a századszor látott képregénytől? Mert ha átül a másik oldalra, akkor is legfönnebb két históriát lát vég nélkül. Vagy időnként cserélik majd a „filmet”?
No persze, nem szabad kicsinyhitűnek lenni, mert minden kérdésnek akad majd megoldása is. Csak a kritikusoknak kell idejében felkészülniük, mint minden új műfaj születésekor (lásd a néma- és hangosfilmet meg a tévét). Az új forma új tartalmakat kér majd, új törvényekre is számíthatunk, új esztétikai kategóriákra. És esetleg konkurrenciára. Egy megfelelő kiterjedésű nagyvárosban számíthatunk realista, romantikus vagy egzisztencialista metróra. Egymás alatt, illetve fölött. Sőt, antimetróra, ha a legmodernebb igényt is ki akarjuk elégíteni.
Az irányzatok efféle — a szó szoros értelmében vett — rétegződése nem lesz olcsó mulatság. És milyen értelmet nyernek majd azok a szavak, hogy „mélyebb“ és „felszínesebb”?
Lám, mégis gúnyolódom! Úgy kell nekem , mekkorát fognak majd száz év múlva nevetni rajtam azok, akik már nem is utazni, hanem pusztán műélvezni mennek le a föld alá…

Megjelent A Hét III. évfolyama 43. számában, 1972. október 27-én.

Forrás: ujhet.com