– Azt már nem! Elismerem, hogy valamikor fontos, progresszív szerepe volt az egyháznak, de a világ ráébredt arra, hogy az egyházat, Bibliát, sőt, magát istent is újjá kell formálni.
– No fene! Eddig azt hittem, isten teremtett meg bennünket, nem fordítva.
– Az ember sok mindent hisz, amíg fiatal és tanulatlan.
– Mint én. Világos. Se mesterségem, se diplomám. Még csak egy vacak darut se tudnék kezelni – ismerte be keserű öngúnnyal. – Mester, engedje meg, hogy gratuláljak, amiért legalább magának sikerült.
– Nem tudom, te most megint csúfolódsz-e, de egyet mondhatok: ne becsüld le a tanulást. Nézd azt a sok könyvet azokon a polcokon! Az összest kiolvastam, plusz egy csomót a könyvtárból, mert csak ésszel, tanulással lehet megváltoztatni a világot. Te hány könyvet ol­vastál ebben a hónapban?
– Egyet sem.
– No comment. Remélem, a disznók közt, erre is sort kerítsz.
Most Viktor nem tudta, ironizálnak vele, vagy okítják. Eljött az éjjel, lefeküdtek. Egy ideig hallgattak, majd nyugtalanul szólt át a húgához.
– Alszol?
– Még nem.
– Nem tetszik nekem ez a Holzberger.
– Miért?
– Elég zsugori az atyafi, meg az sem ahogy, gusztál, méreget.
– Nekem se, bár addig semmi zűr, amíg csak méreget. Talán mégis jobb lenne, ha Ágoston bácsinál landolunk.
– Talán. Ez attól is függ, mit fizet, mert ha egy hónap múlva sem tejel, akkor már én mondom: el kell tűnnünk ebből a városból.
Holzberger úr megtartotta szavát, és egész tűrhető szobává varázsolta a konyháját. Még tévét is szerelt fel a számukra, hogy ne unatkozzanak, ha este befejezik a sihtjüket.
– Miért este? Hát nem nyolc órát fogunk dolgozni? – aggodalmaskodott a fiatalember.
– Nem iroda ez, Viktor úr. Mi ugyanúgy pirkadatkor kelünk, mint falun a parasztok, és addig dolgozunk, amíg villanyt kell gyújtani.
– Szép hosszú siht! – fanyalgott Viktória. – És ki fog főzni, Herr Holzberger? Maga, vagy valamelyik kantinból hozatja a menünket?
– Én főzzek? Hogy képzeli! Női munka ez, kisasszony. Mindig is az volt, ha nem tudná.
– Már elnézést! – kerülgette a guta Kis Viktort –. Nem akarom cukkolni, de ez diszkrimináció, másrészt mi állatgondozónak szegődtünk, nem szakácsnak.
Ezen elég szépen elvitatkoztak egy darabig, végül megállapodtak abban, hogy Viktória főz ugyan, de a villanyt már a gazda fizeti.
– Viszontlátásra! Pakoljanak ki, rendezkedjenek be, nézzenek körül a vidéken. Holnap ötkor azonban legyenek talpon, hogy elkezdhessük a… tanulást.

(Folytatjuk)