Olvasom, hogy Erdélyi Perpatvar címmel immár harmadszor szervez vitafórumokat a MIÉRT, vagyis az Erdélyi Magyar Ifjúsági Értekezlet. A háromfős középiskolás csapatok különböző politikai, gazdasági és szociális kérdések mentén vitáznak, majd képzések és gyakorlatok, illetve térségi versenyek után eljuthatnak a decemberi székelyudvarhelyi döntőbe. Az a cél, nyilatkozta a szervezet alelnöke, hogy a fiatalok elsajátítsák a brit parlamentáris vita alapjait, és az így szerzett tapasztalatokat majd felhasználják a mindennapi életben is.

Mielőtt azonban hallgatóim elmosolyodnának azon, hogy több mint száz évvel az első világháború után, amikor állítólag a Székelyföldről óva intették Angliát, ne lépjen be az egész földgolyót érintő harcokba, most megint London fele fordulnak az ifjú politikusaink, el kell mondanom, hogy a brit parlamentáris vita az valóban egy fogalom. Olyan szellemi sportág – hadd fogalmazzak így – amelyből immár hosszú évek óta szerveznek országos és nemzetközi versenyeket, és a döntőket nem is akárhol, hanem Oxfordban tartják. Akik pedig eljutnak oda, azok legalább olyan nevet szereznek az esetleg elkövetkező közéleti-politikai pályájukon, mint az Oscar-díj átadására bevonuló filmesek a vörös szőnyegen.

Hogy miért vált olyan híressé a brit parlamenti vita? Nyilván, a hátterében ott állnak a több évszázados brit parlamenti hagyományok, amikor a felső-, de még inkább az alsóház tagjai érvek felsorakoztatásával és hagyományos vagy váratlan szónoki fordulatokkal igyekeznek meggyőzni egymást az igazukról, sőt még arra is képesek, hogy órákon át tartó szócsaták után köszöntsék a győztest. Persze, a huszadik század vége és a huszonegyedik század eleje elhozta a kivételeket is, de azért a fősodor ugyanaz maradt. Igy talán könyebben érthető, hogy a napjainkban oly gyakori miniszterelnök cserék nem rázták meg különösebben sem Angliát, sem a brit birodalom maradékát, a demokrácia oly sok időn és oly sok nemzedéken át kicsiszolt intézményei ugyanis továbbra is eredményesen működnek.

Hogyha alkalmam lesz rá, minden bizonnyal elmegyek majd a diák-vitacsapatok székelyudvarhelyi döntőjére, és bizony jó lenne, ha azt a minél szélesebb nyilvánosságban is hozzáférhetővé tennék. Ugyanis a felnőtteknek is igen nagy szüksége lenne arra, akár a parlamentben, akár a helyi és megyei tanácsokban, akár a közösségi oldalakon, hogy logikus érvekkel, gondolatmenetekkel, átgondolt nyelvezettel és stílussal, az adott téma keretei között maradva vitázzanak, és ne veszekedjenek, ne személyeskedjenek, ne becsméreljék egymást, ne csak kinyilatkoztassanak, hanem meghallgassák, ne adj Isten, elismerjék a másik fél igazát is. Igy pedig el lehetne indulni a kiegyezések, a megegyezések, ha úgy tetszik a kompromisszumok útján, amely több szempontból is jót tesz a közösségnek.

Éppen ötven esztendővel ezelőtt Bródy János, az Illés együttes egyik alapembere fogalmazta meg, hogy a szó veszélyes fegyver és van aki fegyvertelen. Az Erdélyi Magyar Ifjúsági Értekezlet törekvése az ésszerű vitakultúra kibontakoztatására talán segít annak a megértésében, hogy legalább a most felnőtté váló nemzedék számára a szó ne fegyver, ne a rombolás, hanem a megértés, az egymáshoz való közeledés eszköze legyen.

Forrás: Bukaresti Rádió magyar ny adása – Vélemény rovat
2022. nov.5.