Nem változott / Cela ne changea rien

Elvesztette árnyát egy reggel.
Nem változott a világ ezzel.

Másnap a fejét hagyta el.
Jár így, fej nélkül, nem egy ember.

Kissé tántorogva, lehet,
Így ismered fel ezeket.

Hazafelé az úton, egy este,
A szívét hiába kereste.

Lámpa nélkül most merre megy hát,
Annyi a baj, és semmi korlát!




Un matin. il perdit son ombre.
Cela ne changea rien au monde.

Un autre jour, ce fut sa tête.
Il n’en marcha pas moins sur terre.

Quelque peu titubant peut-être,
Mais assez pour s’y reconnaître.

Puis un soir, il perdit son coeur
Loin du chemin de sa demeure.

Hélas! Comment marcher sans lampe
Quand le malheur n’a pas de rampe?


A visszhang / L’écho

Hangosan kiáltott: jövök!
A visszhang válaszolt: jövök.

Még hangosabban: érkezem!
A visszhang válaszolt: érkezem.

Leghangosabban: gyorsan ám!
A visszhang válaszolt: gyorsan ám.

Aztán kiáltott: én vagyok!
A visszhang mit se válaszolt:


Il cria très fort: J’arrive!
L’écho répondit: J’arrive.

Il cria plus fort: J’approche!
L’écho répondit: J’approche.

Il cria plus fort: Et vite!
L’écho répondit: Et vite.

Et puis il cria: C’est moi!
L’écho ne repondit pas.


Keserűség / Amertume

Igen, por, azt mondta,
Por és semmiség!
Szentségelvén, a munka
Keze alatt jobban ég.

Utána, mit tehetett?
Mint a próféták régen,
Imába temetkezett,
Elrévülve egészen.

Szintúgy, mint azok is.
De titkon remélte: soha
Nem lesz olyan muris
Mint amazoké, pora.


Oui, poussière, se disait-elle,
Poussière et néant.
Elle travaillait de plus belle
En maugréant.

Qu’aurait-elle pu faire d’autre?
Et qu’avaient donc fait?
Avant elle, tous les apôtres?
Elle priait

Parfois comme eux, mais en secret
Sans même oser croire
Que sa poussière, un jour, serait
Moins dérisoire.



A domb csúcsán / Au sommet du coteau

Amint nézte a domb csúcsát. Ott,
Úgy vélte, egy várkastélyt látott.
Ámde mindhiába kereste
Az ösvényt, mely oda vezetne.

Aztán azt hitte: ott látja
A kastélyt a tölgyek árnyékába’,
De ott se lelvén, leült végre,
És elgondolta, vajon mivégre

Mulat a világ, hogy áltat minket.
Azután, sutba dobva mindet,
Azt képzelte, mintha körbe
A láthatárt lényünk töltené be,

Ahonnan mint tükör néz széjjel
Mit se látó, üres szemével,
S így végül megleli az Istent,
Ki itt van, ott van, és sehol sincsen.

*

Il crut apersevoir un château.
Mais il ne trouva nulle sente
Permettant de gravir la pente.

Puis il douta de l’avoir vu
Parmi les grands chênes bourrus
Et il s’assit dans l’ombre
Se demandant pourquoi le monde

S’amuse ainsi à nous tromper.
Puis il douta de sa pensée.
C’était peut-être lui, au fond,
Qui peuplait l’horizon.

Enfin, vide comme un miroir,
Il regarda tout sans rien voir.
Ainsi, il trouva Dieu
Qui n’est ici en aucun lieu.

(Bartha György fordításai)

1. Bartha György:
   2022. november 13. 06:09

   ERRATA: Az Au sommet du coteau (francia változat) első sora kimaradt: Au sommet du coteau…
   Bartha György