Torokszorító ez a kép. Hol van már a mi árkosi ifjúságunk, az az idő, amikor a Levél Szingapúrból című köteten röhögtük halálra magunkat? Amikor Vilike egyéniségén mulattunk, játékos agresszivitásán, váratlan agyafúrtságán?

Molnár Vilmos kapta az Év Szerzője díjat a marosvásárhelyi könyvvásáron

Valósággal nyakonvágott ez a fotó. Huszonkét éve indult a Krónika, húsz éve az Erdélyi Riport, de a legfájdalmasabban most értettem meg, hogy lebirkózott minket az idő. Egyetlen vigaszom, hogy bár az ember tolószékbe kényszerülhet, a művek megmaradnak, mindenek ellenére.
Meg az is vigasz, vagy minek is nevezzem, hogy a művek nem készülnek el az író nélkül. „Mit akartok? Én az egész életemet a tenisznek áldozom, és akkor a dühkitöréseimről kérdeztek?” – vágja a riporterek szemébe John McEnroe a Borggal játszott mérkőzésről szóló filmben. El lehet nevetni egy író botladozását, szenvedélyeit, kapkodásait, de ki tudja, mire van szüksége, hogy megírhassa, amit csak ő írhat meg? „Mindenki áradozik Eminescuról, de az életét senki nem élné” – mondta Nichita Stănescu.
Gratulálok, Vilike! Az ifjúságom szerzője te vagy!

Forrás: szerző FB-oldala