„Pedig hányszor rámomlott ház és ég,
valamit folyton mégis védenék”
László Noémi: Zoon politikon

Apám kitölti úgy ahogy
az éjbogarak csöndjeit,
az ágyból fölkel, visszanéz,
a paplan szisszen, selymeit
elsodorta az alatta
végignyújtózó üresség,
de napközben még pepecsen
újrahasznosít valamit
a semmiből, a semmiből.

Összeomlik a szent szöveg,
ahogy a betűk eldöcögnek
ujjai alatt a semmibe,
a semmibe, s ki-kiloccsan,
mint zsír a szájra
a bölcsesség és lecsöpög
az elveszett harmóniára.

Ha volna mellette valaki,
kit óvni kell s ki védené,
ha volna még darabka kék,
alatta csillám napsütés,
álomkovász, kis férfi tett
(időkből felriasztott emlék),
leegyszerűsödne a lét,
perceghetne a szú, s a légy
pimasz táncára csak intene.

2022. október 30.