Hűs tengeri hajnal. Fedélzeten állok.
Madarak kísérnek, lebegő sirályok.
Úgy lengenek néha, mintha szálon húznám,
szárnyukon a hajnal, alattuk a hullám.
Hajladoznak, hullnak, incselkedve néznek,
fehérruhás lányok szebben nem cicéznek.
Pajkosan lecsapnak, gyöngyös habba dűlnek,
záporos tajtéktól meg-megrészegülnek.
Ilyen madaraim nekem sosem voltak,
fehér bókolással így nem udvaroltak.
Fekete madarak engem nem szeretnek.
Fekete madaruk nincs a tengereknek.
Fekete madarak csak az erdőn laknak,
partig elkísérnek, aztán elmaradnak.
Nagy fekete rajban csak eddig gyötörtek:
ragadozó lábbal örömömre törtek,
sokszor temetőből lopakodva jöttek,
kevés virágomra árnyékot vetettek,
daloló kedvembe rikácsolva csaptak,
színes tollak közé feketét hullattak,
s éjszaka is, hogy az álmom kínnal ölje,
ablakomat verte csőrük jégesője.
Fekete madárnak vízen nincs hatalma,
fekete madár a vízbe belehalna.
Fehér madarakkal észak felé szállok –
Bókoljatok körül, lebegő sirályok,
gyönyörű sirályok!