B. Tomos Hajnal: Mélyúton
Percekig ecseteltem,
a taposatlan, zsenge füvet,
melyre távoli fénycsóva
rajzolt aranyló ösvényt,
és úgy indultam el, akárha köd-párnán –
már súlyom sem volt,
nem lábammal léptem,
csönd ölelte vállam melegen,
régholtak nőttek ki
sorban az út peremén,
mint nyári rózsabokrok
mosolyra nyíltan,
szóval azt vallottam
kissé szágyenkezve,
hogy nem voltam egészen magam,
mert mégsem mondhattam,
hogy ágyszélen kuporogva,
mindezt ébren álmodtam.
Pusztai Péter rajza