Ivan Karamazov: Focielhagyás

Oda fejlődtem, hogy már nem is jut eszembe a világbajnokság nyitómeccse. Már nem focizom, nem nézek tévét, nem szurkolok ordítva. Valami útra vált belőlem, talán a felhőtlen öröm, az egyetlen valamennyire közösségi dolog, amelyben részt tudtam venni.
A kollégám döbbentett meg, amikor írtam neki tegnap, és leteremtett, hogy éppen a nyitómeccs közben. Hol voltam én attól! Ezer esztendőre, hogy ilyen aranyosan szóljak.
Ma felvetődött a Facebook bugyraiból a zseniális bolgár csapatról készült fénykép. Sztojicskov, Lecskov, Jordanov, Balakov, Szirakov, Kosztadinov – micsoda játékosok voltak! Hogy szurkoltam nekik, mikor még engem is lázba hozott a világbajnokságok forrósága!
“Az ember ilyenkor elveszíti az egyik dimenzióját, és eszébe jut, hogy milyen végesek vagyunk” – mondta egy öreghölgy, mikor kezdett nagyot hallani. A focielhagyás nyilván nem ilyen szomorú dolog, de egy dimenziót én is elvesztettem. Nem az üvöltését, nem a közösségét – meg sem tudom nevezni, csak körülbelül. Nem is a gyermetegségét, abból van bennem elég. De már mégsem hiszem, hogy minden éppen olyan, amilyennek korábban hittem, és ez elég baj. Jobb lenne tán, ha csak a képre emlékeznék, a bolgár válogatott képére, meg Sztojicskov góljára Mexikó ellen.
Be jó is lenne..

Forrás: szerző FB-oldala

2022. november 21.

Szóljon hozzá!