– Ezek itt b…k előttünk.
– Megőrültél? Hiszen testvérek!
– Sze épp az a borzasztó, hogy testvérek. Pfuj, nem szégyellitek magatokat?
– Hozzám beszélsz? – ébredt fel Viktor is az álmából; akkor vette észre, hogy ő bizony ott felejtette magát a húga ágyában, mi több, szerelmesek módjára, egymást szorosan átölelve feküdtek.
– Undorító! – kontrázott a vásárhelyi szőke, pattanásos arcú nővére. – A kis álszent. Megyek, szólok a parancsnoknak, milyen mocsoknak akarnak ők menedéket nyújtani.
– Úgy van, együtt megyünk – kontrázott az ugyancsak szőke és pattanásos testvére. – Holnap, mert most nyilván ők is alszanak.
– Lehetetlenné akarod tenni a földidet? – csóválta meg rosszallóan a fejét a vásárhelyinél jóval idősebb, meggondoltabb aradi. – Különben sem biztos, hogy ezek olyanok.
– De hát te is láthattad: úgy tapadtak egymáshoz, mint két folyondár.
– Hát aztán! – sietett testvére védelmére a másik aradi, egy már kopaszodó menekült. – Te nem láttál még testvérpárt összeölelkezve aludni?
– Már miért nem láttam volna! Gyerekeket. De ezek felnőtt emberek, a teremtésit az anyjuknak!
– Elég! – pattant ki az ágyából vérpiros arccal Viktória, és kézen fogva bátyját, kiperdültek a szobából.
Az elkövetkező napokban izgatottan várták, hogyan lép a vásárhelyi ez ügyben. Ha szól, elvesztek, holott már amiatt is aggódtak, hogy politikai menekült helyett gazdasági menekültnek tekintik, és akkor bizony hátra arc, sipirc vissza, ahonnan jöttetek! Hanem a koma ezután semmit sem szólt, hallgatott, mint süket disznó a búzában.
– Szerinted feljelentett? – drukkolt a fiatalember. – A hallgatásából ítélve meggondolhatták magukat.
– Először is nincs mit feljelentsen. Végül is semmi sem történt, és nincs is semmi olyan közöttünk – nézett a lány mélyen, nagyon mélyen Viktor szemébe. – Vagy tévednék?
A fiú nem bírván el húga fürkésző tekintetét, lesütötte a szemeit.
– Vagy tévednék? – ismételte meg kérdését egy fokkal idegesebben Viktória.
– Nem tévedsz.
– Visszatérve a vásárhelyire, talán feljelentett, talán nem – lélegzett fel a lány megkönnyebbülten. – Még néhány nap, és ezt is megtudjuk.
Nem tudták meg. Sem később, sem máskor, viszont megkapták a letelepedési engedélyt magyarba.
– Hurrá! – repültek egymás nyakába megint a testvérek. – Végre magyar állampolgárságért is folyamodhatunk.

(Folytatjuk)