Informális település. Megismétlem: informális település. A hallgatóknak erről a kifejezésről minden bizonnyal valamiféle olyan fogalom jut eszébe, amelyet csak a társadalomtudósok értenek, pedig a felosztás roppant egyszerű: egy ország területén léteznek formális települések, városok és falvak,amelyek ott vannak a térképen, amelyeknek körvonalai, az ott levő utak, ingatlanok nyilván vannak tartva, lakosaik ott szerepelnek mindenféle statisztikákban, a különböző besorolások előnyeivel és hátrányaival egyetemben. És ott vannak az informális települések, amelyekről olykor csak hallanni lehet, nincs nevük, nincsenek határaik, nincsenek tulajdonjogaik, és gyakran megtörténik, hogy az ott lakóknak semmiféle igazolványuk sincs, amelyekkel igazolnák, hogy egyáltalán léteznek. Az ott lakók a huszonegyedik században úgy élnek, mint évszázadokkal ezelőtt, nem a jövőre és még csak nem is a jelenre, hanem máról-holnapra gondolkodnak, hogy még egy napot túléljenek. Ezek a lakóközösségek jórészt cigánytelepek. Vannak, amelyek városokhoz, vagy falvakhoz tapadnak, mások jóval távolabb, eldugott helyeken, folyópartokon alakultak ki, mintha csak történelmi távlatokban megismételnék az emberiség helykereső igyekezetét, vagy a népvándorlások korát.

Ezeknek az informális településeknek a létét a formális települések vezetői olykor elismerik, máskor igyekeznek a szomszéd város vagy falu határkörzetébe átdobni, hogy ne legyen gondjuk velük, máskor pedig egész egyszerűen tagadják a létüket, a “nem szól szám, nem fáj a fejem” elv alapján. Mindebből egyértelműen kiderül, hogy a romániai informális településeknek a felmérése roppant nehéz, és még bonyolultabb ezeket formálissá tenni. Már pedig ha nem ilyenek, akkor számukra az állam legfennebb olykor kivonuló rendőrük formájában létezik, az oktatási, a szociális rendszerek, az infrastruktúrális hálózatokba való bekapcsolódás számukra egyszerűen elérhetetlen.

2014-ben végzett felmérések azt bizonyították, hogy Romániában több mint 64 ezer család, mintegy negyedmillió ember él hasonló informális településeken, és bizonyos becslések arra utalnak, hogy a 2020-as évekre számuk még jobban felduzzadt, azaz újabb meg újabb nemzedéken keresztül nem csupán újratermelik önmagukat, hanem a folyamat egyre erőteljesebbé és szétágazóbbá válik.

De vajon meg lehet állítani, vagy legalább visszaszorítani? Állami szervek és civil szervezetek foglalkoznak ezzel a kérdéssel, 2009-re közösen már egy olyan törvénytervezetet is kidolgoztak, amelyet utólag Románia parlamentje is elfogadott, az elmélettől a gyakorlatig azonban még hosszabb az út, mint ahogyan mifelénk megszoktuk. Az első lépés nyilvánvalóan az ilyen informális települések azonosítása lenne, azután pedig befoglalni valamiféle településrendezési tervekbe, valahogyan úgy, ahogyan a városok környékén a hétvégi házak és lakóházak mondhatni önmaguktól kialakult övezeteivel történik. Ezt követően pedig már készülhetnek fejlesztési tervek, bekapcsolhatók a villamos energia, a víz- és szennyvízhálózatokba, rendezhetik a tulajdonviszonyokat, megkaphatják a személyi okmányokat, és az ott lakók legalább kopoghatnak azoknak az állami rendszereknek és emberi jogoknak az ajtaján, amelyek az Alkotmány szerint Románia minden állampolgárának járnak.

Dreamroad. Álomút. Ez az összefoglaló neve azoknak a tanácskozásoknak, amelyek nemzetközi segítséggel, több fordulóban is, az állam, a helyi közigazgatások, a civil szervezetek, az intézmények és egyének összefogását szorgalmazzák, és Resicán van is már példa az eredményre.

Az út megtétele mindig az első lépéssel kezdődik – fogalmaznak mindenféle bölcs tanítások. És bizony jó lenne, ha a rákövetkezőkről nem csupán álmodnánk.

Forrás: Bukaresti Rádió magyar ny. adása, Vélemény-rovat, 2022. november 23.