Mit vétettem én a sors ellen,
hogy őrült gazdát adott nekem,
kinek csont és bőr lába, karja,
s törött borbélytál a sisakja?


Kinevetik mind, akik látják,
száján édes Dulcineáját,
horpasz hasát: az, mint az enyém,
csontbordás páncélzattól kemény.

Ó, mért nem vagyok én a szamár,
’kin a kövér Sancho Panza jár?
Nem kis teher, de jobban bírnám,
kérges kezére inkább bíznám

szürke életem, ő bölcs paraszt,
lándzsára szélmalmot nem akaszt,
mint Don Quijote, ki nem tudja,
megváltozott a világ útja.

Kioktatnám, de hogy tehetném?
Nem érti gebevoltom nyelvét.
Szárnyas lónak néz, s olykor hiszem,
nem is őrült, hát viszem, viszem…

2022.09.09