Hogyha azt kérdezed, hány óra, akkor énszerénységem azt fogja válaszolni, hogy épp rendőrségi feljelentést ír, csehül. És hogy CCSK meg CCSP certificate foglalkoztatja, az egyeteminél kissé húzósabb vizsgákra tanul. Az egyik 4 órás, utazni is kell, a vizsgaközpont Prágában található. Vagy Bécsben, mondjuk az közelebb lenne, de én lokálpatriótaként Prágát választom. Az más kérdés, hogy mi, brünniek csípőből utáljuk a prágaiakat, és ez értelemszerűen kölcsönös, hiszen ők minket tartanak falusi csürhének. (Ismerős-e valahonnan ez a behemót központ vs. éhes, a karmait próbálgató regionális főváros szembenállás? Clash of the Titans, élőben, és Brünn még csak ki sincs igazán éheztetve, számtalan kormányhivatal meg minisztérium is hagyományosan innen irányítja a viszonylag decentralizált állam ügyeit.) Eközben tehetetlenül dühös vagyok az osztrákokra, amiért elkaszálták Románia Schengen-csatlakozását, és hogy ezentúl is meg kell állnom a magyar-román határon hazafelé menet, hiába is magyaráznám, hogy én Brünnből is hazafelé megyek, és aztán visszafelé jövet, Kolozsvárról is hazafelé tartok. Hát csak köszi, osztrákok, megállás van, és emlékezés van, 1990 januárja van, és az első vonaton rajta voltunk, Budapest felé tartottunk, keresztapám elsírta magát, amikor rántott egyet rajtunk a vonat: na, most léptük át a magyar határt, hamarosan látni fogom a fiamat, aki a zöldhatáron lógott át évekkel korábban, eltévedt a lélekpróbáló történelmi sötétségben, és szinte lelőtték, mint a veszett ebet. Azóta rengeteg határ átlépődött, nem mindig a legkívánatosabb módon, és rutinosan húztak ki egész országokat a nem-megfelelők talpa meg lelke alól, nyilvánítottak nem-eléggé-ilyennek, nem-eléggé-olyannak komplet nép/csoportokat, csak mert másképp tapad a fejükre a haj, szemüveget viselnek, netán az épp aktuális kormányzattal mertek és merészelnek továbbra is nem mindenben egyetérteni, igen, határozottan olyan érzése van az embernek, hogy 1984 van a besötétített fejekben, Európát cinikus újbarbárok, ilyen-olyan szélsőhordák rabolják el, tartják fogva a tudat sötét pincéiben, zsarolási, tárgyalási-meggyőzési alapként, és maga Zeusz se tehet ez ellen az aljas, skrupulusok nélküli terrorista BAU ellen az égvilágon semmit sem. És akkor most extra tehertételként itt van ez az értelmezhetetlen, mégis érthető vétó.

Nem, európai polgárként nem bírom felfogni valamint feldolgozni, hogy a hollandok hosszan tartó ellenkezése után miért pont az osztrákok fúrtak meg minket, és európai polgárként igenis értem, hogy az osztrákok nem fúrtak meg senkit, csak bizonyos játékszabályokat igyekeznek betartatni – egy olyan zártkörű klubban, ahová eleve úgy bocsátnak be valakit, hogy az jó előre illedelmesen elfogadja a játékszabályokat. Például felszólítás nélkül lábat töröl, és hogyha a váróteremben bődületesen hosszadalmasan várakoztatják, akkor sem kiabál meg hisztériázik, nem csapkodja magát a földhöz, nem sikoltozik eszeveszetten, hanem eltöpreng afölött, hogy vajon miért is történik mindez, miért vele és pontosan így. Valószínű, hogy ezúttal túl öncélúan akciózgattak az osztrákok, valóban, de ez még nem változtat az alaphelyzeten. Az már a helyzet fonáksága miatt teljesen mindegy, hogy történetesen tényleg nincs igazuk, vagyishogy nincs tökéletesen igazuk, hiszen a Schengeni Vasfüggöny egyáltalán nem fogja módosítani a 75 ezer migránsról szóló számsoraikat, és bizonyára továbbra sem fogja megállítani a bevándorlókat, miközben a papírforma szerint Románia (s talán Bulgária is) teljesítette már az eredeti csatlakozási alapfeltételeket, a zártkörű klub tagjai lehetnénk jó ideje. Extra hiúsági seb, hogy ez a huncut újgyerek, Horvátország bezzeghogy a Schengen Övezet teljes jogú tagja lett. Arról nem beszélve, hogy az immár másfél évtizedes arcpirító megbélyegzés éppenséggel a sokat emlegetett európai kohéziót meg azt az alapelvet kérdőjelezi meg, hogy minden egyes EU-s állampolgár szabadon, korlátozás nélkül közlekedhet az EU határain belül (kivétel persze Írország meg Málta felségterülete, eléggé érthető meg elfogadható tények miatt).

Mosolyogva olvasom Cioabă kerálember felszólítását, hogy na most már aztán tényleg meg kell sütni és fel kell falni minden egyes bécsi hattyút, aztán hasonló hangszerelésben a Legnagyobb Román is illendőnek tartotta a nemzeti kiborulást, a palotapincsi csaholására emlékeztető kirohanást, megszólalt a Cotroceni Palota kétes tisztaságú falai mögül emberünk, beszólt nagy pózolgatva, hogyhát izé, kedves osztrákok, nem szégyelitek magatokat?! Sosem értem, hogy a Nemzet Nagy Kussolója miért tátja ki a száját néhanapján, és játssza el az erkölcsbajnokot, ahelyett, hogy mindközönségesen azzal foglalkozna, amihez leginkább ért: az arcpirító hallgatáshoz. Ez már egy másik történet és ionapotchivanoc hangszerelésű, fűben a sz…r klasszikus esete. Csakhogy ezúttal történetesen tényleg igaza van. Lehet. Lehetne legalábbis. Reménykedve vártam a nagy bejelentést, hogy január elsejétől nem lesz megállítás (csak autópályás kényszerlassulás) a határon, és hogy a gyerkőceimmel akár úgy is beutazhatnék Romániába és onnan visszatérhetnék Csehországba, hogy egyetlen román határőr sem kérdezné meg tőlem, van-e közjegyző előtt aláírt méregdrága hivatalos felhatalmazásom arról, hogy a gyerekeimet egymagamban is keresztül-kasul utazgathatom az EU-ban. Legyen ám mindkét szülő a kocsiban, vagy legyen kéznél az az átkozott, jól meghatározott időperiódusra kibocsátott, közjegyző, netán konzul előtt aláírt szülői felhatalmazás! Köszi, kedves osztrák vétózók. És köszi, kedves Dâmbovița-parti politrükök, hogy továbbra sem végeztétek el maradéktalanul a házi feladatot, a magas labda elv alapján bármikor belétek lehet kötni, korruptak vagytok, tolvajok vagytok, hazudoztok és csaltok, közintézményeitek nem működnek, illetve olyanfajta beton-bürokrácia és szekus demokratúra fojtogatja a(z egyébként egyre ritkább madárnak számító) román adófizetőt, ami párját ritkítja az EU-ban.

A napokban beszéltem egy bukaresti Oracle-os kollégával, meséli, hogy ők a négyes szektorban laknak, és ott (micsoda mázli!) befizethetik online a különféle járulékokat, és elektronikus formában is intézhetik a hivatali ügyeiket. Viszont két utcával odébb már nem a négyes van, és az ottaniak számára a négyes szektorban kialakított földi kánaán nem adatott meg. Pislogok, mert Brünnben semmi sem természetesebb annál, hogy szinte mindent online kell intézni, a parkolási engedélyek kiadása és kifizetése is a virtuális térben történik, legalább egy évtizede (ráadásul pár éve angolul is, hiszen ebben a négyszázezres egyetemi városban mindegy negyvenezer külföldi korporatista is megtelepedett – mintegy 85-90 különféle nációról beszélünk). Amikor elköltöztünk a „C” Zónából a „B” Zónába, első körben – nem két hét, netán egy hónap múlva, hanem aznap – elutasították a kérvényem, részletes és előzékeny magyarázatot mellékelve, hogy az előző (éves) engedélyemet le kell rövidíteniük, kérvényezzem tehát előbb azt, majd utána kérvényezhetem az új, a „B” Zónára érvényes parkolási engedélyt. Zis și făcut, ahogyan az egyszeri román bácsi mondaná. A lerövidítési kérvényt elfogadták, másnap az új folyamodványt is jóváhagyták. Ezzel el is felejtettem az egész ügyet. Négy hónap múlva a központi prágai igazgatóságtól írtak, hogy a szállításügyi minisztérium kivizsgálta az esetemet – korporatista zsargonban: megeszkalálták saját magukat, és egyre feljebb tolták az ügycsomót, aztán… mivel nem voltak képesek a megadott bankszámlára visszautalni az ötvennégy koronát (mintegy 2 euróról beszélünk), amivel tartoztak az előző parkolási zónára érvényes időperiódus lerövidülése miatt, nos, el ne dicsekedjem, de emiatt ők kénytelenek a saját szabályaikat is megszegve lehetővé tenni számomra, hogy egyidőben két kerületben is legyen érvényes parkolási engedélyem.

Ez mindössze egy mulatságos eset, de ha jobban belegondolok, ettől lesz élhető a modern állam: amikor a bürokrácia az állampolgárért, nem pedig ellene van. Például bő egy hónappal korábban kiteszik az utca elején, közepén és a végén a figyelmeztető táblát, hogy iksz napon, reggel nyolctól tizenkettőig szíveskedjék mindenki odébbállni a kocsijával, mert kitakarítják az utcát. Ez általában kétszer fordul elő tavasszal is, ősszel is, aztán még egyszer nyáron, s hogyha szükséges, télvíz idején is akár. A jó derék csehek engedelmesen arrébb állnak. Aki nem, az szó nélkül kifizeti a büntetést, az elszállítás mintegy háromszáz eurónak megfelelő koronába kerül. Erről jut eszembe a hazai bicskanyitogató jelenet, amikor a romániai nagyváros forgatagában a taxis kinyújtja a balját az ablakon, és bemutat a mentőkocsinak, az istenért sem méltóztat félre állni, talán még a szemetet is kidobálja az ablakon, a megunt rágcsival együtt. Mert általában nem csak az intézmények rohadnak, hanem bennük és körülöttük a többé-kevésbé öntudatosan adófizető polgárok is. Már ha egyáltalán van olyanunk, hogy critical mass-ként fungáló, öntudatos európai állam/polgárunk, nem csak cocălarok és óravisszaigazító lagzilajcsik bukott országai vagyunk.

Európa attól válik többé egy üres szlogennél, úgy alakul kohéziós erővé és nem marad holmi értelmezhetetlen mitológiai történet a 21. század embertelenségében, hogy a mentalitásunkat is hozzá igazítjuk kissé. Például Brünnben a taxis (vagy akármelyik intelligens sofőr) a legrosszabb napján sem állja el a szirénázó mentőautó útját. A közműves bácsik-nénik legalább egy-két héttel korábban (de néha még ennél is hamarabb) kiteszik a lakóépületek bejáratánál a figyelmeztetést, hogy mikor nem lesz melegvíz, fűtés, gáz, víz, villany, mert épp felújítják a hálózatot, csövet cserélnek, hegesztenek stb. Vagyis időben megterveznek mindent. És a megadott órában tényleg nem lesz szolgáltatás, viszont ha azt ígérik, hogy délelőtt fél tizenegyre minden visszatér a normális kerékvágásba, akkor az percre pontosan fog bekövetkezni. Aminthogy az is abszolút normális, hogy sajnos az állami korrupció ki- és megkerülhetetlen átok, nem létezik olyan ország, amelyik abszolút korrupciómentes volna. A kérdés csak az, hogy a korrupció az államszerkezet (na meg a közpénz) hány százalékát érinti. Amikor ez az arány elér egy rémálomszerű 75-80 százalékos szintet, mint egy bizonyos jobban teljesítő állam esetében, ahol az adófizető hozzájárulása „elveszti közpénz jellegét” és az ügyészség vigyorogva félrenéz, az már nem nevezendő üvegzseb-demokráciának, hanem olyanfajta kleptokrácia, amit nyugodtan titulálhatunk bürokratikus alapon működtetett maffiaállamnak.

Tudtad-e, hogy a zokniszandálos nációként megmosolygott csehek szeretik a korrupciójukat defenesztrálni? És hogyha a politikai korrupciótól teljességgel meg nem tudnak szabadulni, két jó sörözés közben legalább a mentalitásukat próbálják tisztán tartani, rutinosan söprögetnek a saját házuk előtt. Egy életmentő, sürgősségi műtét után megkérdeztem a cseh barátaimat, hogy a főorvosnak és a csapat többi tagjának milyen figyelmességet illik ilyenkor adni. Nem értették a kérdést, én pedig, lévén, hogy Romániából érkeztem, nem értettem, hogy ők mit nem értenek. Hát tudjátok, magyaráztam nekik, a borítékba mennyit kell tenni? Miféle borítékba? Mennyi mit?! Hát eurót, vagy koronát, hogyan szokás nálatok. Ekkor kezdték érteni, hogy miről beszélek. Van-e neked itt, Csehországban egészségbiztosításod? Igen, persze, elég szép összegeket fizet utánam a cég. Akkor miért akarsz te az orvosnak, aki megmentette a közeli hozzátartozód életét, bármiféle extra juttatást adni? Börtönbe szeretnél kerülni?! Köszönd csak meg szépen, amit értetek tettek, egy meleg kézfogás a legjobb dolog, amit ilyenkor elkövethetsz.

Nos, kedves Ionopotchivanoc uracsunk, Cotroceni Mélyen Hallgató Lakosa, aki néhanapján értelmezhetetlenül felháborodsz, például ezért, ilyesmik miatt is gondolhatták méltányosnak az osztrákok, hogy megvétózzák Románia Schengen-csatlakozását. Az pedig, hogy te, egykori erdélyiként, csinálmányos szászként mit gondolsz az ő méltányosságukról, nem igazán mérvadó. Visszatérve pedig az eredeti kérdéshez, hogyha azt kérdeznéd, hány óra van errefelé, akkor egy dolog stabil ebben az életnek nevezett furcsán többismeretlenes egyenletben: úgy szeretem immár Brünnt, hogy el nem feledhetem Kolozsvárt. Mindenféle kis szánalmas vagy nevetséges, taknyoskamaszos, túl gyorsan növekvő éhségével és egyéb bűneivel meg rakoncátlanságaival együtt.

* Gízá Efhadez: álnév. Gazdája Erdélybõl származott el, mit keres Brünnben, a szerkesztõ nem tudja. Talán végigjárta 2010 óta az IBM, az Infosys, az Apple és újabban az Oracle vergiliusi pokolköreit, auditorként, Deutsche Bankot támogatva, IT biztonsági résekre, rizikókra vadászva, és a francia SaaS felhő-iparágba keveredve a gyöngyszórást is passzióval űzve, lelkesen hadakozva a francia kormányzattal adatvédelmi irányelvek okán-fokán. Persze, az is lehetséges, hogy elfáradt Jónásként várja a bálnát, és pöröl az a véres szája a Nem is Létezővel, nyakas kálvinista parasztként visszaszolgáltatná az elpusztíthatatlan magyar meg román útleveleit, mondván, hogy istenbizony boldog lenne ő egy sima erdélyi állampolgársággal, vagy ha az nem lehetséges, hát hozzon egy tuvaluit, pincér! Ja, hogy közben elsüllyedt az a hely?! Sebaj, emberünk türelmesen leül KáKá-Európa kellemes árnyékú töklevele alá, amíg ezt is le nem szárítják az égi meg a földi hatalmak a feje fölül, talán még a cseh állampolgárságot is bezsebeli.

1. Hány óra, Gízá*? | nevermindland:
   2022. december 11. 18:00

   […] Káfé […]