In memoriam Dsida Jenő

Az esztendő tizenkettedik hónapjába léptünk.
Tél közelít. Nyirkos hideg veszi körül a kocsárdi
vasútállomást. Bent a koszos váróteremben sokan
gubbasztanak a kopott padokon. A jegypénztár bezárt.
A büfében kimérték az utolsó féldecit. Péter, János,
Jakab, Máté úgy tesznek, mintha aludnának.
De nem alusznak. Fél szemmel figyelnek.
Fél füllel hallgatóznak. Időnként kimennek az oldalajtón.
Dohányozni? Vagy csak a szokásos jelentést adják le?
Hogy minden rendben van. Hogy mindenki csendben ül.
Hogy mindenki türelmes. Hogy mindenki belenyugodott.
Abba, hogy késik a vonat. Abba, hogy nincs csatlakozás.
Senki sem háborog. Senki sem hőbörög.
Azért, hogy megállt az idő. Azért, hogy kilátástalan.
Azért, hogy nincs indulás. Azért, hogy nincs érkezés.
Hogy nem történik semmi. Hogy nincs mire várni.
Hogy minden áll. Hogy minden vesztegel.
Csak a difuzor, csak az a rozsdás hangszóró.
Az igen, az működik.
És időnként bemondja: ÉLJEN NÉPÜNK LEGSZERETETTEBB FIA!

2022. december 4.

Forrás? Hargita Népe, 2022. dec. 18. Műhely-melléklet