Parajd, 1897

Rózsikáéknál mindig cseng az üllő.
A titokzatos, néma temető
játszóhelyem.
Rengetegekből suhog a Küküllő.
A rengeteg titkát is ismerem,
van egy kilences flóbert-fegyverem
s jaj a madárnak, mely elém kerül.
S estefelé,
ha tízesztendős testem kimerül
s a lámpafénytől bágyad már szemem,
kék szajkók úsznak át a lelkemen.

Parajdi forrásvizek

Én Istenem, milyen gyönyörüek –
A szám mindegyik hűsét megkivánja.
Én vagyok itt a friss forrásvizek
hűtlenkedő, havasi Don Juanja.