Mi volt Emese álma? – kérdezi apját a gyermek.
Hogy magyarázzam meg? Döcögött
a szekér, láttam, látta az egész város,
echós szekéren utazott. Fenyves
vigyázta, fenyves virrasztotta.

Farkas üvölt, szú perceg, szűr szakad s a szekér döcög –
folyton ezt hallotta Emese félig ébren, félig révületben.

Álmot is látott: égi angyalok a lovak, hámba befogva,
fújtatnak, horkannak s a szekér döcög a köveken.

Ennyivel beéri a gyermek, gondoltam, de ő
kérdezett tovább, szökdelve ide, oda, mint
ágak között az őzike.

Láva szakadt ki leheletéből, mondtam, hisz láttam,
szüntelen táplálta lelkét a gyúlékony szikra.

Sokszor megégett benne a harmónia,
s hányszor de hányszor eltört a szekér rúdja,
amikor megbokrosodtak a hámba fogott lovak –
ezt magam elé bámulva mondtam.

A föld homályt szitált, hamut az útra,
ez volt az útja.

Adom érte a verset, adom helyette – ez volt az álma.

2022. december 15.