XIII. A svéd szauna
21.00-23.30


– Micsoda nagyszerű érzés! – nyúlik el Ivar a bastu legfelső szintjén. – Nyolcvanöt fok, épp a legjobb hőmérséklet.
– Szóltam nekik, de nincs kedvük. – Göran behúzza maga után az üvegablakos faajtót. – Legalább nyugodtan megbeszéljük a meccset.
– Nincs mit beszélni róla – könyököl fel Ivar. – Nyertünk és kész! Az, hogy az utolsó labda éppen csak megnyalta az asztal sarkát, nem von le semmit a győzelmünk értékéből. Inkább azt mondjátok meg, hogy hová megyünk sörözni.
– Fáradt vagyok, holnap sok a munkám… – szólalok meg. – Majd a hétvégén… – Meglepeté­semre nem tiltakoznak. Végignyúlok a fapadra terített törülközőkön, és megpróbálom kikap­csolni magam.
Nem mindig szerettem a bastut, sőt, eleinte rosszul is voltam utána. Göran tanított meg, hogy előtte alaposan lezuhanyozzam, majd az alsó padok egyikén üldögéljek, amíg nem érzem, hogy a hajam forró, a szemem száraz, és a fogaim között szűrt forró levegőtől fájnak a fogaim. Langyos vízzel lezuhanyozni, újra bemenni, egy fokkal feljebb ülni, és így tovább. A sarokban pattogó, forró kövekre hosszú nyelű merőkanállal időnként kevés, fenyőillatú vizet lehet önteni, amire másodperceken belül forró gőz lep el. A gőz felülről jön, hatása szinte leírhatatlan. Valahogy egy kíméletes forrázáshoz, avagy megfordított hidegrázáshoz tudnám hasonlítani.
Az egyik téli napon a közeli uszodában bastuztam, hallgattam az öregek süket dumáját a szőnyegárakról, meg az elmúlt golfszezonról, amikor egy csokoládébarna bőrű, újsvéd lépett be. Helyet szorítottunk neki, mosolyogva hajlongott. Üldögéltünk, izzadtunk kegyetlenül. Em­berünknek melege lehetett, mert hirtelen felpattant, és még mielőtt valaki megszólalhatott volna, a sarokban levő teli vödör vizet a felhevült kövekre zúdította. Méghogy a nyolcvan­évesek nem tudnak három métereseket ugrani! Másodperc alatt kiürült a bastu, egy emberként lökdösődtünk a zuhanyok alatt.
Ebből elegem van, felfőtt az agyam. Kivánszorgom, megeresztem a jó forróra kevert vizet. Természetesen úgy lenne stílszerű, ha most kirohannék a hideg éjszakába, és halálmegvető bátorsággal a jéghideg tó (tenger vagy medence) vizébe vetném gőzölgő testemet. Persze óvatosan, nem úgy, mint az az újságban meginterjúvolt boldogtalan, aki a sötétben nem vette észre a javításra váró medence köré húzott kerítést, és fejest ugrott a csupasz betonra. Maga az a tény, hogy túlélte, igazolja a bastu testépítő hatását.
Szótlanul gurulunk hazafelé. Ivar mellénk húz, búcsút int, és letér balra. Az utakon gyér a forgalom, a hóhullás is megállt már. Göran egyre gyakrabban néz a visszapillantó tükörbe. – Nem szeretem, ha túl közel jönnek hozzám – morogja. Lassít, de a másik csak nem akar előzni. Rálép a gázra, az meg csak ragad hozzánk. – Majd csak lemaradsz! – morogja, és elkezdi a kormányt jobbra-balra rángatni. A szabályos követési távolság egyből helyreáll. – Hadd higgye azt, hogy részeg vagyok! – vigyorog rám Göran.
Egészen a kapunkig szállít. Kezet szorítunk, aztán gurul is lefelé a feljárón. Zanzibár, a szom­széd macskája, komótosan vonul félre az útjából. Sehol egy rohadt kő ebben az országban…
Belépek az előszobába. Csend. Szobánk ajtaja megpattintva, a tévé fénye meg-megbicsaklik az anyósomtól kapott képen. Az ágyhoz lépek, kiveszem a távirányítót a Zasszony kezéből, és betakarom a vállát. Megfordul, haja az arcába hull. Ahogy gondoltam: használhatatlan.
Felgyújtom a konyhában a villanyt, a hűtőszekrény ajtajában ágaskodik a bor. Sóhajtok, helyette dobozos sört veszek ki. Egyenesen kettőt. Az első egyben csúszik le. Elégedetten böffécselek a fürdőszoba tükre előtt, félszemmel figyelem magam, miközben a fogkefére pasztát nyomok. Vonásaim az érett férfiú gondterheltségét mutatják. Csak tudnám, hogy miért! Még egyszer körülnézek mielőtt leoltanám a villanyt, aztán lábujjhegyen belépek a szobába. Besüppedek a karosszékembe, óvatosan skálázok a csatornák között. Folyik a szokásos gyilkolászás. A hatoson a rinocéroszok nemi élete. Jé, mekkora! Reklám. Akkor már inkább a golf. Ballesteros guggolva méri be a lyukat. Amire rászánja magát, én már versenyt horkolok a Zasszonnyal.

Következik: XIV. A technikai zseni
23.30-24.30

Forrás: Svédcsavar. MEK