XIV. A technikai zseni
23.30-24.30

Pillanatig azt hiszem, hogy az ébresztőóra cseng, csak aztán jövök rá, hogy már idestova tíz éve a rádióra ébredünk. Feltápászkodom, kibukdácsolok a konyhába. – Tessék? – suttogom rekedt hangon a telefonba. – Igen, aludtam. – Kis szünet után megadóan felsóhajtok. – OK, OK, hozd át. Megértettem… persze… nem kell megköszönnöd.
A szobából ágy recsegése hallatszik, aztán megjelenik a Zasszony. Hunyorog a lámpa­fényben.
– Csak Sanyi volt. – Felveszem a születésnapomra kapott frottír fürdőköpenyt. – Beleszorult egy szalag ex-anyósa videójába. Őőőőő… holnap érkezik Magyarországról, és Sanyi nem szeretné, hogy az anyósa a videóban találja a kölcsön kazettát – magyarázkodom értetlenkedő arckifejezése láttán.
– Aki “technikai zseninek” mondja magát, annak ki kellene szednie azt a baszorult kazettát. – Bosszúsan legyint, még egy hatalmasat ásít, aztán visszafordul, behúzza maga után az ajtót.
Új sört pattintok. Most az egyszer joggal fortyant fel epéje, hiszen amióta kicserélte az elemeket apósom távirányítójában, Sanyi tényleg nem bír magával. – Én, aki annak idején egy villanykörtét sem tudtam kicserélni, most csengőket javítok! Egyesek szerint technikai zseni vagyok! – dicsekedett a múltkor.
Ezt apósom szájából hallhatta, aki a két balkezéről híres, de ironikusan viseltetik az amatő­rökkel szemben. A kölcsönbe adott, méregdrága mikrofonomat addig erőltette a rádiójába – igaz, hogy a fülhallgató helyére – amíg az be is ment. Végleg. A segítségül hívott Sanyi aztán kirántotta. Ami kijött, az kijött, ami nem, az bent maradt. A mikrofon szó száműztetett a családi összejövetelekről.
Az igazság az, hogy Sanyi technika iránti érdeklődése, inkább a beszerzést, mint a barká­csolást érinti. Filmfelvevő, Hifi-torony, videó, fényképezőgépek, rádiók, valamint árleszállí­tások alkalmával vásárolt haszontalan holmi zsúfolódik lakásában. Amolyan patkányfajta. Aki konyít valamit a kínai asztrológiához, rögtön tudja, mire gondolok: begyűjt mindent, ami értékesebb egy kalap szarnál.
Betegesen ügyel a dolgaira. Kölcsön nem ad semmit, és hozzányúlni sem szabad ahhoz, ami az övé. A nyolcvanas évek elején, vett egy Tesla lemezjátszót, és meghívta az egész galerit egy kerti bulira. Négy szilvafa köré rendőrségi elkerítésre emlékeztető, színes tapadósszalagot húzott, ami mögé csak ő léphetett be lemezcsere céljából. Idegen lemezt sem engedett feltenni a játszójára.
Csattan a bejárati ajtó, lépések zaja töri meg a skandináv tömbház lépcsőházának síri csendjét. Halk kopogás után, Sanyi sirül be, hóna alatt fekete, lapos doboz. – Itt van! – rakja félve az asztalra. – Egy “romantikus” film van benne.
– Ezért keltettél fel engem? – A videót fél kézzel felemelem, a kanapéra dobom. Sanyi arcán megrándul egy ideg. Hanyag mozdulattal tekerem kifelé a csavarokat, majd egy erőteljes rántással felnyitom a fedőt. Tanakodva nézegetem a belsejét. – Aha!… Hm!… Aha!… – Csavarhúzóval indulót dobolok a transzformátornak kinéző dobozkán.
– Látod, hogy hol akadt be? – hajol közelebb Sanyi.
– Hát, nem valami rózsás a helyzet. – Fontoskodó képet vágok. Bedugom az ujjam, és kifeszí­tem az ékszíjat. – Hova repült? – nézek körbe.
– Megvan – kerül elő Sanyi az asztal alól. Óvatos mozdulattal nyújtja át a gumikarikát.
– Ez rendben volna – tartom kifeszítve a gumit. – Ha ez elszakadna, akkor lenne igazán nagy baj.
– Nem tehetnéd vissza? – aggodalmaskodik Sanyi. Homlokán izzadságcseppek gyöngyöznek. – Kezdem megsajnálni.
– Sajnos, nekem nincs érzékem a műszaki dolgokhoz… – A videóból kinyúló drótot a kezébe nyomom. – Dugd be a csatlakozóba!
Sanyi készségesen engedelmeskedik. Halk surrogás hallatszik, benyúlok egy fényes acél­henger mellé, lenyomok egy kis kart, amire a fehér fogaskerekek engedelmesen bújnak egymásba, és a masina nagy nyögések közepette megszüli a szalagot.
– “Mélyen le a torkodon!” – betűzöm a kazetta címlapján. – Tudod mit? Ez a romantika engem is érdekel!
– Azt elfelejtheted! – kapja ki a kezemből. – Reggel vissza kell vinnem a kölcsönzőbe. – Szem­mel láthatóan megkönnyebbült. Tekintetével simogatja a bántott jószágot. Halkan búcsúzik. Kulcsra zárom utána az előszobaajtót, elrakom a szerszámokat, és bontok még egy sört.
A kábeltévén nagyban tosznak, félrefordított fejjel próbálom azonosítani a koordinátákat. Szerintem cirkuszi artistákból toborozzák a színészeket. Egyetlen rés, lyukacska sem marad kihasználatlanul.
Kikapcsolom a tévét, és átvonszolom magam a hitvesi ágyba. A Zasszony álmában rúg egyet a melegedés céljából a felezővonalon átmerészkedett testrészem irányába. Eltéveszti, és ezzel összesítésben sikeresnek mondható a mai napom. Előszedek egy kedves emléket, és mosoly­gós álomba ringatom magam.

Epilógus

Március 27-ike, hajnali 4.00, legalábbis a videó órája szerint. Félálomban botorkálok ki a für­dőszobába. – Máskor kevesebb sört iszom – határozom el magamban, mielőtt vissza­aludnék.
Még szerencse, hogy reggelre nem fogok emlékezni semmire.

Forrás: Svédcsavar. MEK