Dinók Zoltán: Ernő novellája mégis jó…
Ernő megbánta az írását. Úgy érzi Isten ennek nem örülne… Most épp teázott. Délelőtt tíz óra volt. Vasárnapi nap. Pap barátja ma misét adott a templomban. Elhatározta, hogy elmegy hozzá. Felöltözött. Már két napja ki sem mozdult. A templom egy fél kilométerre volt csak a lakásától. Elment. Bálint Atya éppen a konyhában volt. Evett. Ernő hamar megérkezett. A templomszolga megmondta neki, hogy a konyhában van, most eszik…
A pap meghallotta.
– Jöjjön csak, Ernő! – mondta a pap.
Ernő besétált. Látta, amint szendvicseket eszik.
– Üljön csak le! Mi újság?
– Atyám! Nagy bánatom van!
– Nocsak! Mondja el!
– Tudja, író vagyok, de olyat írtam, ami nem helyén való…
A pap majdnem félrenyelt.
– Ezt hogy érti?
– A bűnös gondolataimat írtam meg benne.
Bálint máris értette.
– És ki akarja adni?
– Hát éppen ezért vagyok itt. Hogy ezt megkérdezzem…
– Hagyja… Ne adja ki a kezéből…
Majd bekapta az utolsó falatot. Megtörülte kezét, s megint azt mondta:
– Ne adja ki!
– Oké. Nem teszem.
– Inkább valami vidámabbat írjon! – mondta a pap.
– Rendben. Nem is időzöm itt többet.
– Amúgy jól van?
– Persze.
– Az a lényeg.
– Na megyek…
– Isten áldja magát…
S Ernő elköszönt. Vígan tért haza. Levetkőzött s megivott egy feketét. Újabb novellába kezdett. Meg is írta egy nap alatt. Felküldte lapoknak, de visszautasították. Mérges volt Ernő. Az a bizonyos írás, amelyet nem akart kiadni, tulajdonképpen elfogadható volt. Csak nem akarta magát leégetni vele, hiszen megmondta a papnak, hogy bűnös gondolatokat tartalmaz… De most már nem érdekelte. A kudarc miatt döntött… Kiadja a kezéből… Felküldte a novellát öt lapnak… Az egyik le is csapott rá. Ezt írták:
– „Ez az írás Dosztojevszkijre emlékeztet. Maga nagyszerű író… Közzétesszük… „
S ahogy beesteledett, megivott egy üveg vörös bort.
– Szóval Dosztojevszkijre emlékezetet… – mondta magában, majd elálmosodott.
Lefeküdt s angyalok vigyáztak rá…
Pusztai Péter rajza