Árnyékok nyújtóznak a vízen, füzek sóhajtanak,
Lemenő nap fényében fakó keselyük rajzanak.
Csend birkózik a nyári alkonnyal, a patak csobog,
S a hulló sastollak, csillagfényben úszó sárkányok.

Ezer éven át, Türkös fölött vigyázott a rendre,
Távoli hegyek vonalán repült, vágyott a csendre.
Repülők űzték, eszmék pusztították, s így tovább szállt,
Maradt a csontszínű táj, s csillagpöttyös semmi kószált.

Egy emberöltő telt el, s új rágcsálók urak lettek,
Körülöttük csak a gaz nő, az emberek nem vetnek.
Arat a halál, nagy szemétkosár lett az ősi táj,
S majd dögtemető, fölötte kolompol a birkanyáj.

Olvadt a hó, s a patakban érdekes árnyak úsztak,
Kigyúlt az ég, fakó saskeselyűk szirénaként búgtak.
Kigyűlt a falu népe, rég nem látott ilyen csodát,
Visszatértek, Isten nem engedi elveszni honát.

(Türkös, 2019. március 21.)

1. Doniga Lenke:
   2023. január 13. 15:45

   Visszatért a turul, mert „Isten nem engedi elveszni honát”.

2. Urbán Jánosné:
   2023. január 13. 20:52

   Tetszenek a képei, és maga a vers is, a mondanivalójával együtt.

3. Urbán Jánosné:
   2023. január 13. 20:53

   Tetszik