Gízá Efhadesz: Mostan színes sörökről álmodok

 

És tényleg. Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy zöld sör. Igen, évente egyszer piacra, illetve a pultra dobnak a csehek egy zöld sört. Az eredeti reklám szerint az a bizonyos sörfőzde (nevét le nem írjuk, ki nem ejtjük többé) zseniális ízvilágot hozott össze, és titkos recept alapján, különleges füvek meg herbáriák gondos adalékolásával, nyolc napon át tartó erjesztésével érték el a végső hatást. Aztán az élelmiszerfelügyeleti hatóság kiderítette, miféle turpiság van a zöld szín mögött: szó sincs semmiféle füvekről meg szín-átalakító fűszernövényekről, hanem az extra profit érdekében leleményes csalóink közönséges brillantkék fcf (E133) élelmiszer-adalékanyagot kevertek a normál sörbe. Ettől függetlenül a zöld sör minden évben nagy sikert arat, mert ugyanolyan vicces, mint a hélium, s egyébként is: kit érdekel a kőszénkátrányból szintetikus úton előállított fcf és az „E” betűk hadserege!

A cseheket mindössze az érdekli, hogy a sör minőségi legyen. Mert igaz ugyan, hogy ezek a jó atyafiak mintegy 80 százalékban hitbuzgó ateisták, de ugyanolyan igaz, hogy az ő hitvallásuk a sör, istenük pedig a szárazanyag mennyiség, jól tudjuk ugyanis, hogy százalékában él a nemzet, nem egyéb! Indiában, az egyik legnépszerűbb tengerparton, Goában, megtelepedett egy 300 fős cseh közösség is. S hogy mivel foglalkoznak ott ezek a jóemberek? Hát természetesen sört főznek maguknak, Kingfishert meg Cobrát mégsem ihatnak, az blaszfémia volna meg olcsó befekvés az angol globálízek alá.

Első brünni éveim alatt csodálkozva tapasztaltam, hogy akárhová megyek, valaki csettint egyet, hogy aha, a cseh sörök. És minduntalan kiderült, hogy valamikor átutaztak, megálltak, idejöttek, körülnéztek, ittak-ettek is (ebben a sörrendben!) és hogy minduntalan vissza akarnak ide térni. Mert jó ugyan a német sör és finom a belga csoki, zseniálisat főznek az apátok Nyugat-Európában is, de amit a csehek művelnek, az az igazi. Büszkén mondják is, hogy nekik is vannak ám kolostoraik, az ő apácáik is meg a barátok is lelkesen főzik az isteni nedűt (Břevnov), a lengyel határon, Olivětín-ben, a Broumov Pivovar 1348 óta rendületlenül termeli a cseh nemzeti kultúra legfontosabb elemét, és hosszasan lehetne sorolni a minőségi példákat. A lehető legváratlanabb helyeken ütközöm ezekbe a történetekbe.

Azt már megszoktam, hogy a Trafalgar téri metróból a felszínre törve a cigányné megfogja a karomat, hai, țucuț-aș suflețelul, hai, să-ți cetesc soarta. Ia mai nu-mi citi nimica – mosolygok rá, és villanyütöttként enged el, ugyanilyen történeteim vannak Rómából, Berlinből, de azon már én is meg szoktam lepődni, amikor mondjuk a semmi közepén leáll Démóna, és ki kell hívnom a VW szervízt, bebikázza az szakember a rakoncátlan kocsit, elkísér a cég telephelyére, kicserélik az aksit, közben a számtáblát nézi: tényleg Csehország? Méghogy Brünn? Hát ők a haverokkal oda szoktak átjárni sörözni, nem távolság az a párszáz kilométer, megéri a jó itóka. Fehérváron jártamban egyszer ingatlanhitelező szakemberhez is betértem, szó szót követett, végül már arról (is) beszélgettünk, hogy ők a párjával Brünnbe kirándultak. És mire emlékeztek belőle? Sajnos, nem sokra, mert zuhogott az eső. Ilyenkor szokott beülni az ember fia-lánya egy hangulatos sörözőbe, aki pedig előrelátó, az jó előre ír Gízának: Hová érdemes betérni nálatok a következő hétvégén?

A központban van pár hely, ahol saját helyben-sört főznek (nincs az üzletekben ebből). A Pegas és a Zelená Kočka Pivárium a két nagy kedvenc. A Pegas-ban ráadásul a konyha is kiváló, illetve nem bődületesen drága. Ami viszont a pincéreket illeti: ha nem teszed a kezed – vagy legalább egy söralátétet a korsóra, a kiürült korsó seperc alatt automatikusan „újra megtelik”, máádzsiiiik, mosolyognak a nagydarab, tenyeres-talpas és kissé paraszt főurak (helyspecifikus követelmény, a cévében is ott kell lennie), ezek a meglehetősen pocakos pincérek a piros kötényükben bizony beitatnak az asztal alá, úgyhogy csak óvatosan.

A Pegas amúgy szálloda is, ha netán alvás lenne végül a dologból. Hogyha fenszibb kajáldát szeretne az ember, nem kifejezetten kocsmásat, akkor a Pegasszal szemközti utcában, a Česká közepe felé van a Stopkova Plzeňská Pivnice, na ez Michelin csillagos. Viszont nagy elvárásaitok ne legyenek az ún. “Original Czech Cuisine” kapcsán mert szerintem ilyen nincs. Guláš-t ne rendeljetek, mert amit a derék csehek az ő nemzeti ételüknek hisznek, nem egyéb holmi vékonyka pörköltnél, szívesen, én szóltam. Az egyetlen, ami zseniális, az a morva hagymaleves sajtosan (már aki szereti az ilyet), a másik, amit úgy hallom, érdemes rendelni, az a svíčková na smetaně (én ugye nem eszem húst, nem tudhatom).

Hogyha bárki emberesre vállalkozna, kérhet egy becsületes oldalast, fatálon szolgálják fel, általában kilós adagban, paprikával, tormával körberakva, mustárral erősítve, kenyérrel stb. jó alaposan megpakolva, rendesen, ahogy illik, mintha csak Erdélyben járnál. Ismerjük ugye a román mondást, că dacă ești convins că te-ai pierdut undeva prin Ardeal și nimeni nu încercă să-ți dea o porție omenească de mâncare, cu pălincă sau niște vin, cum se cuvine pe la noi, noh, atunci înseamnă că nici nu ești în Ardeal. Amúgy, míg el nem felejtem, a cseh oldalas becsületes neve žebra (igen, valahogy úgy ejtik, az erzsi-betűvel: rzsébra). A másik hely, ami nagyon jó, viszont pusztulat-drága, az a Koishi, japán séf, elegáns, szuper hely, nyugati minőségű minden. Általában foglalás szükséges.

Errefelé, a folyékony kenyér demokratikus köztársaságában sörben nem igazán lehet tévedni, és kétszer nem fáj a fejed (ellentétben Hu & Ro országainkkal): először a számla kiegyenlítésekor, másodszor pedig másnap. Ha a Pegasba betérnétek, mindenképp kérjetek Pegas Gold-ot, enyhén füstös, krémes, sötét és meglehetősen erős. A vízivással viszont óvatosan, mert a legtöbb helyen drágább, mint a sör. Van aztán Sör Börze is Brünnben, egyből kettő is (Pivní burza a becsületes neve), általában délután ötkor nyitnak, de az tényleg csak akkor izgalmas, ha legalább 5-6 söröző ül be egy asztalhoz. Régebb volt egy mókás kocsma a Jakubské náměstí mellett, amelyik minden asztalnál sörcsapot működtetett, és csapatok álltak össze, hogy legyőzzék a prágaiakat: real time-ban, online kivetítőn lehetett követni az éppen aktuális sörállást.

Akadtak tehetősebb és rámenősebb csapatok, amelyek felfogadtak egy-egy csóróbb egyetemistát, hogy amíg ők dolgoznak, úgy este hétig-nyolcig elszántan igyanak a nevükben, pörgessék csak azt a fránya számlálót. Na, ott a sör sosem volt olyan kiváló, csövön érkezett, viszont a hangulat mindig emelkedett szokott lenni, és a brünni csapatok elszántan küzdöttek az ősellenség prágaiakkal. Sajnos fogalmam sincs, hogy működik-e még. Mármint a hely. Merthogy a gyűlölet, a kölcsönös utálkozás, na az számolatlanul megvan.

Azt mondják, a középkori kocsmában jó a mézsör (én ki nem állhatom, nem tudhatom, ne hallgass rám), és aztán ott van még az U Tomana is, azok is jófajtát szolgálnak fel, a főtéren, aminek ugye a hivatalos neve Náměstí Svobody, de mi csak szimplán Dildó Térnek hívjuk, a cseh furfangosságra utaló és a svéd hódítók szánalmas törbecsalását megidéző hatalmas fekete puskagólyó miatt. Sorolhatnám még a jobbnál jobb helyeket a főtéren vagy a közeli kis utcákban, van errefelé sötét lebuj, ahol Václav Havel emelgette a korsót, aztán a Fléda koncert dühöngője alatt, a kétes tisztaságú pincében van egy zseniális kocsma, a tulaj hetente, kéthetente körbejárja a kisebb cseh sörfőzdéket, néha Németországba is kiruccan, és limitált szériákat hoz, kedveskedik az úri közönségnek. Ott sosem tudhatod, hogy épp mit fogsz kapni, de egy bizonyos: mindig izgalmas ízű lesz és szinte soha nem ugyanaz, mint ami előző héten volt az itallapon. Ha jobban belegondolok, nincs is itallapjuk.

Csak elveik vannak, azok is röviden, velősen összefoglalhatóak: „Kde se pivo vaří, tam se dobře daří” Avagy ahol jó sört főznek, ott bármi sikerülhet! Valahogy ilyen hangszerelésben: aki a jó sört szereti, az rossz ember nem lehet. És tényleg.

2022. december 22.

Szóljon hozzá!