Nem tudom, létezik-e, és ha igen, tetten érhető-e a csoda? Csak azt, de azt bizton, hogy szükségünk, végtelenül nagy szükségünk van rá.
Mint ahogyan lehetséges, hogy azok, az apró bűvöletek, a megtapasztalásaink, a mindennapos felfedezéseink is, ha odafigyelünk rájuk és felemelkedünk hozzájuk.
Mert fel kell nőjjünk ahhoz, hogy rájöjjünk, milyen kicsik vagyunk.
Hogy felfedezzük, csoda maga az élet, a születés és a szerelem, melyben fogantatunk, meg a szeretet, melyre képesek vagyunk.
Az erőnk és az akarat, hogy sorsunkat végigéljük, bár tudjuk, hogy vár reánk a halál.
Mert misztérium a harcunk, mellyel igyekszünk szembeszállni az elmúlással, amivel elviseljük a rosszat, a tragédiát, a magányt, a másikat, a hiányát és sokszor önmagunkat.
Hiteket teremtünk, hogy segítsenek a mindennapokban: Istent, a Fiát, túlvilágot, örök életet, Lucifert, determinizmust, újjászületést, Buddhát, zent és ki tudja, még mi mindent.
Csodavárásunk kitágítja a lehetőségeinket, felfedi a láthatáron túli létet, erőt ad, elviselhetővé oldja az elviselhetetlent: ő maga is csoda, lelkünk legvarázslatosabb lehetősége.
Azt hiszem, igazából akkor halunk meg, ha elveszítjük ezt a csodaváró képességünket.
Mert csoda bármi lehet: a találkozás, hogy mind együtt vagyunk, a csend, hogy egyszer nem veszekszünk, a nem várt megérkezés, hogy józan marad a mindig ittas, vagy a szépen foszló kalács, egy jó szó, egy gesztus, a végre megszólaló telefon, váratlan ölelés.
Ezt kívánom, hogy ezt a bűvöletet mindannyian megtapasztaljuk,
hogy legyen mindenkinek csodás, békés, szeretetteljes ünnep a karácsony!

Forrás: szerző FB-okldala