Ágoston Hugó: A történelem szédült kereke…
1989. december 28-án – a világot megrengető francia forradalom kétszázadik évfordulójának esztendejében – a bukaresti A Hét utolsó lapszáma négy oldalon jelent meg. A diktátor házaspár hihetetlen módon múlt időbe került a véres karácsonyon, de a fővárosban még lőttek igazi vagy úgynevezett terroristák, mindenképpen diverziókeltő szándékkal, talán hogy az embereket benn tartsák a házakban, mindenki élte a zűrzavarban a maga forradalmát.
Szóval négy oldalon jelent meg A Hét, e sorok szerzője, a laptól kirúgva (mely műveletet utána még néhányszor végrehajtották rajta) nyomdai száműzetéséből jelentkezett, no nem a visszatérés szándékával, ahhoz túl ziláltak voltak a tervei is, nemhogy a helyzet, de egy szerény jegyzettel. Karácsony esti lendületében ugyanis – miután Dinescu bejelentéséről, hogy győztünk, kiderült, hogy ezúttal a költő nem viccelt – sietve megírta mindazt a sok szép és felemelő gondolatot, ami akkor eszébe jutott.
Igényes címet választott, íme, a szövegével együtt: