Mikor nyakainkat körülölelte a nap,

fényes korongja rőtre, később barnára

változott. Majd éjszaka.

A megfélemlített harangok csak

csöndben konganak.

Levelek hulltak az árvaságba,

tollseprűének, piszkavas.

Repülők hangja veri át a szivárványt,

fényes szemölcsök nőnek a mennyre.

Hová bújtál, te lehullott nyár kolompja?

Ólból előkoppan a fagyott fecskedal,

homokba korbácsolt dallam.

A szél harmatos partján ülök,

szöcskeszárnyak hullanak teámba.

Nincs kabát. Nincs domboldal.

Vakhomály ölel fel. Szitává dagadt égen

át hull a könny szemembe.

Név (kötelező megadni)

E-mail (nem lesz nyilvános) (kötelező megadni)

Weboldal

Δ