Kukkra, sógor!

Valamikor az átkos múltban Bimbus is futballozott. Ő mesélte, mikor még élt, hogy a faluközi bajnokságot úgy nyerték meg, hogy el is vesztették a döntő mérkőzést, s nem is. Vagyis megnyerték, de mégsem. A zándorfalvi csapat mindig találomra állt össze, a magát Depnernek tituláló brigádos játszotta a menedzsert, a kollektív gazdaság traktora vontatta az utánfutót, azon utazott a sereg, és éppen az lépett pályára, akinek a lábára talált a raktárból találomra kiragadott lábbeli.

Secko jedno, művelködött Bimbus, én tanárként edzőnek lettem deklarálva, és volt két testvér, nem is ikrek, de a megtévesztésig hasonlítottak egymásra, mindkettő pösze volt és meglehetősen retardált, ők centerhalfot játszottak, de nem tudták, mi az.

Ebben a szellemben nyertünk egy vasárnapon a szomszédos gádorfalvi pályán, miután Depner belefújt a „füttybe”, egyedül neki volt sípja, ezért örökösen ő vezetett minden meccset; elüvöltötte a jelszót (amely ebben az esetben mind a zándorfalviaknak, mind a gádorfalviaknak szólt): „Kukkra, sógor, hadd lássák otthon is!”

A két falu között mindössze annyi a különbség, hogy a zándorfalviak urizálnak, úgy mondják: sógor, a gádorfalviak pedig dzsáválészok, szerintük csak: sógar.

Az eredmény nulla–nulla, mesélte Bimbus, mikor még élt, természetesen a mi javunkra. Mert az volt az egyezség, hogy aki nyer, az állja a sört. Ebből az italból esztendőben kétszer lehetett részesülni: augusztus huszonharmadikán és a Zándorfalva–Gádorfalva döntőn. Sajnos, a két dátum majdnem mindig ugyanarra a vasárnapra esett, ezért öt láda sör helyett mindjárt tízet kunyerált ki Depner a községi korcsomától.

Közben sajnálatos módon a kvázi iker csávók, Csubi és Bubi gólt rúgtak. Az egyiket az egyik az egyik kapuba, a másikat a másik a másik kapuba. Így az eredmény 1:1 lett volna, ha a kvázi ikrek tudták volna, melyikük melyik kapuba rúgott, teljesen spontánul és véletlenül, hogy mindkettejük lábáról messze a gyepre ugrott a kiszolgált negyvenhatos csuka.

Az eredmény bejegyzésekor a „delegáltnak”, bizonyos Táska nevű adószedőnek fenntartásai támadtak a gólszerzők nevét illetően.

Ki rúgta a zándorfalvi gólt? Csubi szerint Bubi. Bubi szerint Csubi.

Ki rúgta a gádorfalvi gólt? Bubi szerint Csubi. Csubi szerint Bubi.

A meccs azonban úgy zárult, ahogy kezdődött, mesélte Bimbus, mikor még élt. Depner brigádos kézből rúgta fel a „loptát” az égbe, és azt kiáltotta, amit az elején: „Kukkra, sógor, hadd lássák otthon is!”

A vendéglátók kedvéért megismételte, immár diplomata verzióban: „Kukkra, sógar, há’ lássák nálunkéknál is!”

Avval mehettünk a bufethez, mesélte Bimbus, mikor még élt. Váltóslag énekeltük a zándorfalvi és a gádorfalvi nótákat, és közben elfogyott a sör.

Akkor az áldott házigazdák pucinoltak, és összeadódott egy veder piros verandás borra való pénz, s bizonyistók, négyemberes menetben folytatódott az áldomásozás.

Ekkorra már ki lett osztva a diploma is a zándorfalviaknak, és Táska, a delegált adószedő nulla-nullát írt be, a végén tizenegyesekkel, amelyek ugyanvalóst csakis nulla-nulával eredményeződtek.

Ezen összevitázott a két vezetőség, de újabb veder borért meg is békéltek, csak Csubit és Bubit sapkázták meg, előbb a zándorfalviak, azután a gádorfalviak, és fordítva is: a gádorfalviak, s megint a zándorfalviak. De a kvázi ikrek hamar túltették magukat az incidensen, legfeljebb az róható fel nekik, hogy a hazaúton ők lökték a remorka kerekei közé Depnert, a brigádost, de ez nem igaz, mert Depner a traktorista mellől zuhant le, a kabinból.

Mindenesetre, mesélte Bimbus, mikor még élt, ez a Táska mint delegát le lett mondatva, mert nincsen olyan meccs, hogy zéró:zéró; ráadásul megmarta egy kutya is, amikor foglalni járt egy faluvégi családnál, és emiatt szinte-szinte veszettnek nyilvánították. Az isten nem verboten, idézte Gőtét vagy Sillert Bimbus.

Depner brigádos élete végéig bottal járt, de váltig tanúsítja jegyzőkönyvileg is, hogy az égre rúgott labda holdtöltekor visszahullott, egyenest a Tekerő Aurélia ölibe, akivel ő, Depner brigádos az udvaron éjszakázva nem kimondottan asztrológiai célzattal időzött.

Na de az is secko jedno, mesélte Bimbus, mikor még élt.

És hát immár őneki is secko jedno. Mert hát osztán ez a Bimbus megunta a dicsőséget, átlépett – és most olyan, mintha nem is.

Pedig a minap aranyos betűkkel írta a fészbukjára, hogy ő is látta, amit a brüsszeliek a Holdról.

Forrás: Népújság