Ismét egy új év. 2023. Nem vagyok sem a számvetések, sem az újévi fogadalmak embere. Ha valakinek az élete egyszer összeomlik, tudja, hogy bármikor bármi megtörténhet. Azt is megtanulja, hogy az apró örömöknek örülni kell, mert ez ad erőt a mindennapokhoz, és ez visz előre. Az ég kékje a felhők között. Az eső illata az erdőben. A kávé íze a kedvenc csészéből. A kutyakölyök bundájának puhasága. Egy mosoly, szívből jövő.

Ha megkérdik tőlem, akkor mégiscsak visszatekintek, milyen volt az elmúlt év. A világpolitika szintjén kétségtelenül nyomasztó, reménytelen. Szenvedéssel, erőszakos halállal teli. Hogy rosszabb volt-e, mint sok más korábbi év, nem tudom. Hiszen mindig mindenütt történik valami kétségbeejtő, amiről vagy értesülünk, vagy nem, s ami többé vagy kevésbé bennünket is érint. Az, hogy most épp a szomszédban dörrennek a tankok és süvítenek a rakéták, nyilvánvalóan közelebb hozza a bajt sok tekintetben.

S mégis ki merem mondani, hogy az elmúlt évem jó volt, áldással teli, mivel jómagam és szeretteim megértük egy új év hajnalát. Jó volt, mert ismerős és ismeretlen rászorulókon segíteni tudtam, örültem mások örömének és igyekeztem vigasztalni azokat, akiknek szükségük volt rá. Jó volt az elmúlt év, mert végezni tudtam kötelező és önként vállalt teendőimet, volt hozzá egészségem és kitartásom. Újra megtapasztaltam, hogy a befektetett szeretet sokszorosan megtérül, és akkor és ott érkezik a váratlan öröm, amikor és ahol a legkevésbé várnánk.

Tudatosan a jóra, a szépre fogok összpontosítani az új évben is, még akkor is, ha minden irányból a keserűség, a félelem, a csalódás árad az ember felé. Nem húnyom be a szemem, nem tapasztom kezem a fülemre, de nem is engedem, hogy letiporjon a sok rossz hír. Saját világomat építem, amelynek alapköve a belső harmónia és a hit abban, hogy van egy olyan láthatatlan de minden pillanatban érezhető, tapasztalható erő, amely a nehézségeken átsegít. Önámítás? Dehogy! Egészséges életösztön és bizalom a sötétségben is jelen levő fényben, bármilyen halvány is legyen az. Ha az ember magára nem vigyáz, másokra sem tud figyelni, feléjük fordulni, mikor szükségük van rá – micsoda közhely, ugye? Hányszor halljuk, de felfogjuk-e? Átérezzük-e? Gyakoroljuk-e?

Új év van. 2023. Azt kívánom mindenkinek, hogy sikerüljön megteremtenie a maga testi és lelki egyensúlyát. Csakis (korábbi) önmagához mérje magát, ne másokhoz, s ne azon aggódjék, amin úgysem tud segíteni, hanem tegye meg, amit lehet, azokért, akiknek valamilyen módon könnyebbé teheti az életét.

*Molnár-Bodrogi Enikő a kolozsvári Babeș-Bolyai Tudományegyetem Magyar Irodalomtudományi Intézetének docense. Magyar irodalomtörténetből doktorált Kolozsváron és finn nyelvészetből Ouluban. Finn irodalom- és művelődéstörténetet valamint fennoskandiai kisebbségi irodalmakat tanít. Fő kutatási témája a meänkieli és kvén kisebbség nyelvi és kulturális identitása. Meänkieli szépirodalmat (Bengt Pohjanen prózáját és líráját) fordít magyar nyelvre.

Irina Pusztai grafikája