Jönnek a negatív árak, apó. Tudja, mit jelent?

Hát aztot, hogy…

Nekünk is volt erdőnk, egy rész apám felől, s más rész apósomék felől. Az egyik a gyertyánosi Botosban, onnét hátalva lopták az ágat, kik, kik, nem divat mondani. De a másik, az jó helyen setétlett, a Hideg sűrűjében, a dögkút mellett, oda nem merészelt bemenni senki fejszés, mert nyáron büdös volt, télen csúszós, a lödövicsi tátogós Nima is belézuppant, de tám taszajthatták; senki se merte kivenni, még suttogni se róla, mert a kútból, a vétkek s átkok súlya alatt, minden holdtöltekor iszonyú sírás-rívás, bőgés-nyerítés, sivalkodás, jajveszékelés tódul fel…

Nyúzzák s perzselik a mélyben az elkárhozott lelkeket… Valaha még dögvulkáni kitörésre is számíthatunk, jelentette ki Barna Sámuel tanító úr, mikor nem volt erősen részeg.

Az én apám cingó korában egy berbécsbáránnyal járta a határt, karján kisbalta, ahogy ő is az apójától látta, na, s aztán a berbécset megtanította döfni. Ha azt mondta valakire, hogy Nyete, nyámpuff!, a kisberbécs curukkolt egy nagyot, jól nekihuzakodott, és akkorán döfte cintángyéron a célszemélyt, hogy menten orra bukott. Csak említem, hogy amikor a kisberbécsből nagykos lett, muszájlott levágni, mert mindenkit megtámadott – különöst’ a fejérnépekre merkelt, na mért.

Jaj, apó, maga olyanokat is tud, mint célszemély. Krimit is néz vajsze.

Amikor béjött a kolhoz, lopnunk kellett, de a saját erdőnkből. Számontartotta ki-ki a maga nyílját, egymást nem rövidítettük. Egy ideig tartott is a becsület.

De aztán odalett az erdővel s a földjeinkkel, marháinkkal, lovainkkal – az is.

Apád ámbíciózus ember létére imádott kivetett mejjel feszíteni, faluvezéri becsvágyát nagy buzgalommal élte ki, mint majdnem mindenki a fajtánkból. Még össze sem hegesztődött rendesen az új tolvajrend, de a környéken már mindenütt gázzal fűtöttek, csak nálunk nem. Minek is? Az erdőpásztor közülünk való, az Okolnál is rokonok köböznek, a falu román ágáról. De rebesgetik, hogy nemsokára égszakadás: tarvágás lesz, radírozzák az erdőt körös-körül – s akkor szalmatűznél főzzük majd a pityókát.

Falugyüli, alakul egy bizottság, apáddal az élen vonatoznak Bukurestibe, ott pártfogásába veszi őket egy innen származó ezredes, akiből tábornok lesz – béjutnak, ahová kell, vittek szilvapálinkát, kolbászt, szalonnát, ami csak a disznóból kijárja, s bort is. A szőlőink csak később vadultak el, mikor már mindenütt befejeződött a mezőgazdaság szocialista átpofonérozása…

Adták volna, de kinek. Nosza, a falubéli magas tiszt egyből hazaviteti a szajrét, hogy majd eljuttatja illetékeséknek. Írat egy folyamodványt a cimborájával, hogy az is keressen a bulin, száz lejért – tudod, mekkora pénz volt az akkor?!, a kérvényt személyesen fontoskodva viszi velük valamelyik hivatalba, minisztériumba-mibe. Kapnak elismervényt vagy nyugtát vagy sorszámot-mit, na, hogy tótul in régula, minden rendben. Avval ők fájinul ki a Gárádenordra, s haza.

Jó fél esztendő múlva kapják a választ. Felmérve az ügy, ennyi s ennyi kilométer fővezeték, mellékvezeték, csurdényavalya, ide ennyi, oda annyi, anyagdíj, munkadíj, mittudomén, okmánybélyeg is ejsze, s az per totál mindennel együtt: becslés szerint ennyibe meg mennyibe kerül.

Előbb azonban: tegyenek le kérvényt ide, másik kérést oda, írja alá az egész falu, hogy mennyire erősen kell az a gáz, a doszár pedig, miután jóváhagyta a rajoni s a tartományi pártbizottság – atyaisten, nincs is annyi disznó az ólakban –, továbbítódik a legfelsőbb vezetésnek…

Örülök, apó, hogy maga olyanokat is tud, mint ámbic, szajré, haver, illetékes. Falugyüli, buli, doszár.

Tám talán tévézik is.

Ne beszélj félre, takonypóc. Apád is ilyen lemurálós volt.

Az apád ettől lett haláláig Kapar Káspi. Harsogva hangoztatta, annyi pénzért a falu félszáz éven át juthat tűzifához; de mert megvannak az erdőink, azt a pénzt akár szüreti s farsangos bálokra is lehet költeni – tehát nem kell gáz!…

Nem is lett. De az erdőket letarvágták, egészen kopac lett a táj. Akkoriban olcsón ruccanhattam Szovátára feredőzni: felkérezkedtem a sofőr mellé valamelyik dunsztig pakolt teherautóra, az pedig az IFET előtt letett, onnan a városival fel a telepre. Mivel utálom a vizet, rehoma sem kínozott, s az egyik keresztkomám odavaló, nagyokat söröztünk a Gombában, és muzsikáltattuk magunkat, ahol csak megérte.

Na de a te öregapód. Úgy hítták, Tózsa Hubi. Az a döfős haverjával a környék minden szegeletét bebóklászta; de leginkább odafenn bójászott az Ördögárka dombján, amelyiken földikutyák sütkéreztek, mikor jóllaktak mindenféle magvakkal. Leste a lyukat, s mikor kidugta a pofáját az állat, supp!, a kisbaltával.

A berbécsállat haver zavarta a leseskedésben, mert minduntalan szerepelni akart, ezért Tózsa Hubi kihegyezett egy cöveket, jól beverte a földbe, kissé odább, hogy a bőgést meg se hallják a földikutyák. Ahhoz kötötte a kedves állatcimbit.

Egyszer szerencséje volt. Szép kövér zsákmányt vágott fültövön, kiömlött valami a kis pofazacskójából.

Amíg ezzel bajmolt, a kisberbécs halálra rémült. Megijedt a hörcsög visibálásától, itt jegyzem meg, hogy a földikutya nem igazi hörcsög, hanem a hörcsögfélét nálunk földikutyának mondták. Akkoriban. Mert már azok is elmigráncsolták magukat valamerre… Szóval a kisberbécs, akit a gazdájáról aussi Tózsa Hubinak becéztek, rémületében berbécsfölötti erővel tépte ki a cöveket, és eliramodott.

Azért lett Tózsi a berbécs, mert oroszórán megkérdezték a diploma nélküli orosztanárnéni küsasszont, hogy mi a neve a báránynak. Hát barisnya. Ez biztos mindenki tudja. Akinek volt baja muszkákkal.

Hát a berbécsnek? Annak? Hát az tózse barisnya. Így ragadt a tanár néni küsasszonyra a Tózse Barisnya.

Még asszony korában is.

Na, satöbbi.

Szeretem, apó, hogy maga ilyen jártas, mint cimbi, meg migráncs, meg barisnya, meg satöbbi.

Okostojás, itt jegyzem meg, hogy Tózsa Hubinak a neve a Dózsa Gyurié mintájára szabadalmazódott.

Hubi eldobta a hörcsögféle patkányféle földikutyát, és Tózsi után eredt…

Aztán jó sokáig nem érzett késztetést az Ördögárka iránt. Bizony a faluban futótűzként terjedt el a hír, hogy gázkitörés esete forog fenn, szerencsére a tűz nem futott le a házak közé, hanem magas lánggal hirdette a mennynek a földgyomra kincsét. Vagyis hogy gáz van.

Na jó, nem fárasztlak tovább, apóé. Kiszállnak a szakemberek, méricskélnek, szagolgatnak, mintát vesznek, körülkerítik a „kutat” – nem foly’ belőle semmi! –, aztán fúrótornyot hoznak, jönnek a szondások, a gázasok, mindenféle furkálásokat eszközölnek, s nemsokára ügyes csőrendszer jelzi, mi rejtőzik ott – ám a csapot úgy lezárták, hogy nincs az a multi, aki meg tudná lopni.

Öt vagy hat gázkút lapul a határban, mindet lezárták, stratégiai martalék, mondták.

Vagy tartalék, mindegy.

Nekünk nem volt gázunk, villanyunk sem. Már nem is kell, mert immárra, látod, kiköltöztem a Botos alá, itt vannak a papóid is… Te biztosan nem térsz ide, gyermekeid, unokáid sem – a ti bajotok, menjetek, amerre láttok.

De mi jó ideig röhögtünk a markunkba, hiszen nem kellett megfeszülnünk azért a kicsi gázért, mint a többi falvak népének; az erdőinkből ugyan már nem lophattunk, viszont akik a fát kitermelték, a derék erdőirtók kedvtelve sefteltek: potom pénzért, némi piáért ellátták a családokat tűzifával; nem találsz karónyi fát lábon, nem is kell; fölösleges, mint kísértetnek a szemfedél.

Kedves függöny: húzdmeg-ereszdmeg válságot játszik a világ az ég energiáival. Úgy hívták ezt román falusfeleink, míg el nem városiasodának, hogy pulálélá.

A Botos alatt kísértgető kék lángú lidércek sem kapnak erőt a Napból, Holdból, ami feldúsítaná a jóságot.

Elfogyott a Föld hitele, fiam.

Az emberiség agyát dúlják a protuberanciák.

De örömhír: jönnek a negatív árak, apó.

Tudja, mit jelent?

Hát aztot, hogy.

Főzhetünk fuszulykát éjjel-nappal, s hónap végén fúl dől a pénz. Még, még, ennyi nem elég. Tankolunk minden percen háromszor. Amikor bemegyek fizetni, a kisasszony annyiszor adja vissza a benzin árát.

Mindent, de mindent a globális cukház fizet.

No, papó, ezt adja össze okostelcsi s laptop nélkül.

Ivadék, részemről maximális tetszés!

Kicsit azért sajnállak. Nem vagy Noé. Mire megtudnád, kik voltunk, s kik vagytok, s mi végre – sem özön, sem galamb, pláne Ararát…

Hogy tovább meséld vagy megírd? Már mindenki tózse el lesz innen tapsolódva.

Név (kötelező megadni)

E-mail (nem lesz nyilvános) (kötelező megadni)

Weboldal

Δ